El: a KF Tirana csatára szerint a ZTE esélyesebb a visszavágón

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 08:36
A KF Tirana labdarúgócsapatának csatára, Sebino Plaku szerint jó eredmény a ZTE ellen hazai pályán elért 0–0 a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében, tekintve, hogy az albán együttes az utolsó pillanatban állt össze a szezonrajtra.

„Azt hiszem, ellenfelünkben sokkal több van annál, mint amit az első mérkőzésen mutatott. Esélyesebbek lesznek a visszavágón, de mi is javulni fogunk, hisz az első találkozón többen először szerepeltek tétmeccsen a csapatunkban. Nagyon rosszak voltak az előjelek, ehhez képest nem lett rossz az eredmény" – nyilatkozta.

 

Legfrissebb hírek

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
5 perce

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
15 perce

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
2 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
2 órája

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
7 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
10 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
21 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
Tegnap, 15:34
Ezek is érdekelhetik