El: Elekre, Nagy Dánielre, Gosztonyira és Mutumbára sem számíthat a Vidi

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 16:14
Hétfőn kezdi meg a közvetlen felkészülést az NK Maribor elleni Európa-liga-selejtezőre a Videoton labdarúgócsapata. Mezey György, a fehérváriak vezetőedzője a vidi.hu-nak elmondta: négy játékosára sem számíthat.

„Elek Ákosra biztosan nem számíthatok a Szuperkupán mutatott harmincperces játéka alapján, sajnos fizikailag nagyon nagy lemaradása van. Szintén nem szerepeltethetem Nagy Dánielt, nagyon fog hiányozni. Gosztonyi Andrásnak nem volt meg a nemzetközi átigazolása, ez mostanra rendeződött, de messze van még attól, hogy húzóember lehessen, míg Mutumbának családi problémája van, a felesége veszélyeztetett terhes, haza is kellett utaznia. Végül a felesége itt fog szülni, de egy ilyen problémákkal küzdő futballistával nem lehet számolni" – nyilatkozta Mezey.

A tréner hozzátette: Bojan Djordjic jó teljesítményt nyújtott a DVSC-TEVA ellen, és közel áll ahhoz, hogy a kezdőcsapat tagja legyen.

A Videoton július 15-én 20.30-kor a győri ETO Parkban fogadja a Maribort.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
16 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
17 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
18 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
19 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
20 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
21 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
21 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:32
Ezek is érdekelhetik