Egymásra talált az Újpest és a Honvéd kiejtője

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 14:26
null
Ebert és a Hertha BSC viszonylag könnyű négyesbe került (Fotó: Imago)
Címkék
Az UEFA tisztviselői Monacóban elkészítették a labdarúgó Európa-liga sorsolását. A 12 csoportból az első két helyezettek lépnek tovább, majd a 24 továbbjutóhoz az első kieséses körben a Bajnokok Ligájától búcsúzó nyolc csoportharmadik csatlakozik.

A bolgár Levszki Szófia vezetői csóválhatták a fejüket: a DVSC-TEVA BL-selejtezős ellenfele a Villarreal, a Lazio és a Salzburg mellé került. Nehéz dolguk lesz, ha teljesíteni akarják a célkitűzést, és tavasszal is versenyben akarnak maradni...


Juhász Roland csapatát, az Anderlechtet igen nehéz csoportba tették, az Ajax, a Dinamo Zagreb és az FC Timisoara mellé. Gera Zoltán (Fulham) együttese az AS Roma kvartettjébe került, Dárdai Pál (Hertha) viszont már jobban örülhet a sorsolásnak: a berliniek a Sporting, a holland kupagyőztes Heerenveen és a Ventspils versenytársai lesznek.

Németh Krisztián a Liverpool városi riválisával is szembenézhet, az AEK ugyanis az Everton, a Benfica és a 2008–2009-es szezonban a BL-t megjáró fehérorosz BATE csoportjába került. Dzsudzsák Balázs (PSV) alakulata a dán bajnok FC Köbenhavnnal, a cseh Spartával és a kolozsvári vasutascsapattal játszik majd, míg az L-csoportban két magyar, Futács Márkó (Werder Bremen) és Sáfár Szabolcs (Austria Wien) együttese is érintett.

A biztonsági embereknek már előre főhet a feje az F-csoport miatt: egy kvartettben van ugyanis a Panathinaikosz, a Galatasaray, illetve a Dinamo Bucuresti. A három hatalmas, fanatikus szurkolótáborral rendelkező délkelet-európai csapat mellé negyediknek a Sturm Grazot sorsolták.

Egymásra találtak az Újpest és Bp. Honvéd kiejtői: a Steaua és a Fenerbahce a holland Twente és a moldovai Sheriff Tiraspol társaságában "randevúzik" majd. Három nagy hagyományú együttes (Hamburg, Celtic, Rapid Wien) jutott a C-csoportba, a címvédő Sahtar Doneck pedig kiegyenlítettnek tűnő négyesbe került a belga FC Bruges, a belgrádi Partizan és a francia Toulouse mellé.

A CSOPORTBEOSZTÁSOK
A-CSOPORT B-CSOPORT C-CSOPORT D-CSOPORT
Ajax (holland) Valencia (spanyol) Hamburg (német) Sporting CP (portugál)
Anderlecht (belga) Lille (francia) Celtic (skót) Heerenveen (holland)
Dinamo Zagreb (horvát) Slavia Praha (cseh) Hapoel Tel-Aviv (izraeli) Hertha BSC (német)
FC Timisoara (román) Genoa (olasz) Rapid Wien (osztrák) Ventspils (lett)
       
E-CSOPORT F-CSOPORT G-CSOPORT H-CSOPORT
AS Roma (olasz) Panathinaikosz (görög) Villarreal (spanyol) Steaua Bucuresti (román)
Basel (svájci) Galatasaray (török) Lazio (olasz) Fenerbahce (török)
Fulham (angol) Dinamo Bucuresti (román) Levszki Szófia (bolgár) Twente (holland)
CSZKA Szófia (bolgár) Sturm Graz (osztrák) Salzburg (osztrák) Sheriff Tiraspol (moldovai)
       
I-CSOPORT J-CSOPORT K-CSOPORT L-CSOPORT
Benfica (portugál) Sahtar Doneck (ukrán) PSV (holland) Werder Bremen (német)
Everton (angol) FC Bruges (belga) FC Köbenhavn (dán) Austria Wien (osztrák)
AEK Athén (görög) Partizan Beograd (szerb) Sparta Praha (cseh) Athletic Bilbao (spanyol)
BATE (fehérorosz) Toulouse (francia) CFR Cluj (román) Nacional (portugál)

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs a Rapid Wien legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
6 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
27 perce

A Midtjylland és a Malmö is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
1 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
1 órája

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik