Egyelőre az ukránok jobban állnak, mint a francia csapatok

Vágólapra másolva!
2009.04.09. 22:53
1.5–0.5-re nyerték az ukrán csapatok a franciák elleni csütörtöki csatát, a PSG ugyanis hazai pályán nem bírt a Dinamo Kijevvel, míg a Sahtar Doneck odahaza verte meg 2–0-ra az Olympique Marseille-t az UEFA-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Küzdelem volt, döntés még nem
Fotó: Reuters
Küzdelem volt, döntés még nem
Küzdelem volt, döntés még nem
Fotó: Reuters
Küzdelem volt, döntés még nem

A Dinamo Kijev „mindössze” 15 ponttal vezeti az ukrán bajnokságot, így a csapat minden energiáját a nemzetközi kupaszereplésre fordíthatta. Az ukránok nem is kaptak ki a PSG otthonában, s a 0–0-s eredményt követően reménykedhetve várhatja a visszavágót.

A találkozó egyébként kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét csapat tizenegyszer próbálkozott lövéssel. Mindezt tették többnyire sikertelenül, a hazaiak ugyanis kétszer, míg a vendégek négyszer találtak kaput.

Az átlagos színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született, a döntést a második mérkőzésre hagyták a csapatok.

A másik mérkőzésen a Sahtar Doneck hazai pályán 2–0-ra verte meg az Olympique Marseille-t.

Alig három perccel azután, hogy Niang telibe találta a hazai kapufát, a 39. percben megszerezte a vezetést az ukrán csapat. Tomás Hübschman elsőre még rosszul találta el a labdát, ám a Mandanda kapusról kipattanó játékszert már közelről a hálóba bombázta.

A második félidő közepén pedig végleg eldőlt a találkozó, amikor egy tökéletes csiki-csuki végén Jadson talált a vendégek kapujába.

A mérkőzés hajrájában ugyan a Marseille játszott fölényben, ám végül nem sikerült megszereznie a hőn áhított gólt idegenben.

UEFA-KUPA

NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
PSG (francia)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–0

MÁR KÖZÖLT EREDMÉNY
Sahtar Doneck (ukrán)–Marseille (francia) 2–0 (Hübschman 39., Jadson 65.)
Legfrissebb hírek

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 09:53

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 21:17

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23

A fehérvári huszárok bevették a Bernabéut

Népsport
2025.05.22. 07:30
Ezek is érdekelhetik