Udvariatlan vendégek voltak a holland csapatok: két meccs, két siker

Vágólapra másolva!
2009.02.19. 22:43
Az UEFA-kupa legjobb 16 csapata közé jutásért vívott párharcok első mérkőzéseiből két holland érdekeltségű meccs maradt csütörtök estére, és ezeken mindkét németalföldi együttes győzni tudott. Az Ajax a Fiorentinát, a Twente a Marseille-t verte meg, egyaránt egy góllal.
Az idegenben aratott siker továbbjutást érhet az Ajaxnak
Fotó: Reuters
Az idegenben aratott siker továbbjutást érhet az Ajaxnak
Az idegenben aratott siker továbbjutást érhet az Ajaxnak
Fotó: Reuters
Az idegenben aratott siker továbbjutást érhet az Ajaxnak

Csütörtök késő estére lecsendesedett az UEFA-kupa meccsdömpingje, csupán két (holland érdekeltségű) mérkőzés maradt – de azok közül az egyik igazi rangadónak számított.

A Fiorentina–Ajax párharc a semleges szurkolók számára is igazi csemegének ígérkezett, hiszen a „lilák” a tavalyi jó szereplés után ezúttal kimondottan a sorozat megnyerésére törnek, de az amszterdami gárda nem tűnt könnyű ellenfélnek.

Az első félidőt a hazaiak kezdték jobban, az Ajax jobbára a védekezéssel volt elfoglalva, de a firenzei játékosoknak nem sikerült túljárniuk Stekelenburg eszén. A játékrész feléhez közeledve már a vendégek is egyre többször jutottak el a Fiorentina kapujáig, de 0–0-val ért véget az első 45 perc.

A fordulás után a 60. percben némiképp meglepetésre megszerezte a vezetést az Ajax: Kennedy Bakircioglü volt eredményes, a svéd válogatott játékos Urby Emanuelson legurítását bombázta jobbal a hálóba.

A gól után sem változott nagyon a játék képe, főleg firenzei támadásokat lehetett feljegyezni, de ezek nem vezettek eredményre, maradt az 1–0-s vendéggyőzelem.

Úgy tűnik tehát, hogy a Fiorentinának továbbra is mumusa Marco van Basten, az Ajax jelenlegi vezetőedzője ugyanis ezúttal sem kapott ki Firenzében – a korábbi klasszis játékos-pályafutása alatt sem szenvedett vereséget az Artemio Franchiban.





A másik esti mérkőzésnek szintén volt holland szereplője, és az Ajaxhoz hasonlóan a Twente is udvariatlan vendégnek bizonyult: az osztrák Marko Arnautovic már a 22. percben megszerezte a vezetést, elrontva ezzel a Vélodrome-ba kilátogató francia drukkerek hangulatát.

Az osztrák csatár a svájci Blaise Nkufo bal oldalról érkező beadása után lőtt a hosszú sarokba, és mint később kiderült, ezzel a mozdulattal el is döntötte a mérkőzést, ugyanis több gól már nem esett a találkozón.

Az idegenben aratott sikerrel az Ajax és a Twente is hatalmas lépést tett a továbbjutás felé.

UEFA-KUPA

A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Fiorentina (olasz)–Ajax (holland) 0–1 (Bakircioglü 60.)
Olympique Marseille (francia)–Twente (holland) 0–1 (Arnautovic 22.)

FIORENTINA–AJAX 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik