| Szpartak Moszkva - FC Zürich 1-0 (Tyitov 57.) |
| Bayer Leverkusen - Sparta Praga 1-0 (M. Friedrich 71.) |
Az UEFA-kupa szerdai napja az E csoport két mérkőzésével indult. A csoport rangadóját a Szpartak Moszkva – FC Zürich mérkőzés jelentette. Három forduló után - az előzetes esélylatolgatások után talán meglepetésre – a svájci csapat vezette az ötösfogatot két mérkőzésen aratott két győzelmével, őket követték a moszkvaiak 4 ponttal.

Reuters
A liverkuseniek győzelmükkel továbbvitték a Szpartakot és a Zürichet is

Reuters
A liverkuseniek győzelmükkel továbbvitték a Szpartakot és a Zürichet is
A zürichiek nem illetődtek meg az orosz fővárosban: többször próbálkoztak kapura lövéssel, mint a hazaiak – mégis a Szpartak szerzett vezetést. Az 57. percben a korábbi válogatott erősség, Jegor Tyitov volt eredményes Nyikita Bazsenov passzából (1-0).
A hátralévő időben nem esett újabb gól, így Tyitovék megelőzték a svájciakat.
A csoport másik mérkőzésén a Sparta Praga vendégszerepelt a leverkuseni BayArena-ban. Az első félidő hazai mezőnyfölényt és gólnélküli döntetlent hozott.
A 60. percben tíz főre csökkent a hazai csapat, Carsten Ramelow-ot állította ki az angol Martin Atkinson játékvezető. A kiállítás azonban nem vetette vissza a németeket, a 71. percben egy szöglet után Manuel Friedrich bólintott a hálóba.
A "gyógyszergyári" csapat a hátralévő percekben emberhátrányban is jól őrizte a vezetést, és győzelme nem csak 3 pontot, de továbbjutást is ért. A mérkőzés eredménye Moszkvában is örömöt okozott, hiszen ezzel az eredménnyel immár a moszkvaiak és a zürichiek is továbbjutottak. A Sparta ugyanis úgy áll jelenleg a negyedik helyen, hogy már nem játszik több mérkőzést, míg a nullpontos francia Tolouse már az előző körben elvesztette esélyét a továbbjutásra.
UEFA-KUPA, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
Legfrissebb hírek

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba
Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42
Ezek is érdekelhetik






