Beszáll az Atlético, a Sampdoria, a Hamburg, a Lens és a Blackburn

Vágólapra másolva!
2007.07.16. 12:44
Az Intertotó-kupában már a második fordulót tudták le a csapatok. Az egyetlen, sorozatban érintett magyar csapat, a Zalaegerszeg úgy búcsúzott, mintha ott sem lett volna. A zalai kék-fehérek kettős vereséggel estek ki az orosz FC Rubin Kazany ellenében, akiknek gólt sem tudtak rúgni. Különösen a hazai 0-3 tűnik fájónak és nem sejtet túl sok jót a bajnoki rajtot illetően. A továbbjutó orosz csapatra az osztrák Rapid Wien vár a harmadik fordulóban, amelynek első mérkőzéseit a hétvégén rendezik.
Andrei Kharabara (balra) és kazah együttese, a Topol két fordulóban állva maradt, legutóbb a cseh Liberecet búcsúztatták (a képen jobbra Petr Krátky), a következő körben a görög OFI-val találkoznak
Andrei Kharabara (balra) és kazah együttese, a Topol két fordulóban állva maradt, legutóbb a cseh Liberecet búcsúztatták (a képen jobbra Petr Krátky), a következő körben a görög OFI-val találkoznak
Andrei Kharabara (balra) és kazah együttese, a Topol két fordulóban állva maradt, legutóbb a cseh Liberecet búcsúztatták (a képen jobbra Petr Krátky), a következő körben a görög OFI-val találkoznak
Andrei Kharabara (balra) és kazah együttese, a Topol két fordulóban állva maradt, legutóbb a cseh Liberecet búcsúztatták (a képen jobbra Petr Krátky), a következő körben a görög OFI-val találkoznak

Kiemeltként csak most kapcsolódik be a küzdelmekbe több neves nagycsapat, így a spanyol Atlético Madrid, az olasz Sampdoria, a francia Lens, az angol Blackburn Rovers, illetve a német Hamburger SV, amelyeknek csupán egyetlen mérkőzést kell nyerni, hogy máris átsoroltassák magukat az UEFA-kupába.

A 3. forduló első mérkőzéseit a hétvégén, a visszavágókat a jövő héten játsszák.

A győztesek az UEFA-kupa küzdelmeibe kapcsolódnak be, méghozzá a selejtező második fordulójába, amelynek sorsolását augusztus 3-án, Nyonban tartják. Az első találkozókat az augusztus 16-17-i hétvégén rendezik, a visszavágókat két héttel később.

Öt csapat, a kazah Tobol Kosztanay, a moldáv FC Dacia Chisinau, a svéd Hammarby, a román AFC Gloria 1922 Bistrita és a litván Vėtra már két kört letudva egy lépésre került az UEFA-kupától. A továbbjutásra legnagyobb esélye a kazahoknak van, akik a görög OFI Kréta csapatával mérkőznek meg.

A litván FK Vėtrának viszont már most minden perc ajándék. Ők az első körben a walesi Llanellit 6-6-tal, idegenben lőtt több góllal búcsúztatták. A második körben a lengyel Legia szurkolók balhéztak az első, emiatt félbeszakadt mérkőzésen, a visszavágót le sem játszották. A litvánoknak az angol Blackburn Roversszel kell felvenniük ezúttal a küzdelmet.

INTERTOTÓ-KUPA, 2. FORDULÓ:
első mérkőzés visszavágó összesítés
Maccabi Haifa FC (izraeli) AFC Gloria 1922 Bistrita (román) 0-2 2-0 2-2 (büntetőkkel: 2-3)
FC Dacia Chisinau (moldáv) St. Gallen (svájci) 0-1 1-0 1-1 (büntetőkkel: 3-0)
AA Gent (belga) Cliftonville FC (észak-ír) 2-0 4-0 6-0
Cork City FC (ír) Hammarby (svéd) 1-1 0-1 1-2
ZTE (magyar) FC Rubin Kazany (orosz) 0-3 0-2 0-5
Rapid Wien (osztrák) Slovan Bratislava (szlovák) 3-1 0-1 3-2
Slavija Szarajevo (bosnyák) Otelul Galati (román) 0-0 0-3 0-3
Makedonija Szkopje (macedón) Cherno More Várna (bolgár) 0-4 0-3 0-7
NK Maribor (szlovén) FK Hajduk Kula (szerb) 2-0 0-5 2-5
Csernomorec Odessza (ukrán) Sahtor Szoligorszk (fehérorosz) 4-2 2-0 6-2
Tobol Kosztanay (kazah) Slovan Liberec (cseh) 1-1 2-0 3-1
Honka Espoo (finn) Aalborg BK (dán) 2-2 1-1 3-3 (idegenben lőtt több góllal)
Vėtra (litván) Legia Varszawa(lengyel) 3-0 (félbeszakadt)
Trabzonspor (török) Vllaznia (albán) 6-0 4-0 10-0

INTERTOTÓ-KUPA, A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA:
FK Hajduk Kula (szerb) UD Leiria (portugál)
PFC Cherno More Várna (bolgár) UC Sampdoria (olasz)
AFC Gloria 1922 Bistrita (román) Atlético Madrid (spanyol)
FC Otelul Galati (romám) Trabzonspor (török)
FC Tobol Kosztanay (kazah) OFI Kréta FC (görög)
FC Dacia Chisinau (moldáv) Hamburger SV (német)
Csernomorec Odessza (ukrán) RC Lens (francia)
SK Rapid Wien (osztrák) FC Rubin Kazany (orosz)
FK Vėtra (litván) Blackburn Rovers FC (angol)
Hammarby (svéd) FC Utrecht (holland)
KAA Gent (belga) Aalborg BK (dán)
Legfrissebb hírek

Nagyot küzdött a Ferencváros, de a Tottenham túl nagy falat volt Vargáéknak

Európa-liga
2024.10.03. 20:44

Fölényes idegenbeli sikerrel rajtolt a Loki, második bajnokiját is elvesztette az újonc ETO

Labdarúgó NB I
2024.08.02. 20:52

NB I: azzal a csapattal kezd az FTC, amelytől háromszor is kikapott az előző két évben

Labdarúgó NB I
2024.08.02. 16:36

NB II: előnyről veszített a Honvéd, fölényes barcikai siker Óváron

Labdarúgó NB II
2023.08.06. 19:26

Kiütötte barcikai vendégét a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2022.08.07. 18:50

Fordítani tudott a Szeged az ETO otthonában

Labdarúgó NB II
2022.08.07. 18:50

Megvan az újonc Kozármisleny első sikere

Labdarúgó NB II
2022.08.07. 18:50

Nem bírtak egymással a piros-fekete csapatok Budafokon

Labdarúgó NB II
2022.08.07. 18:50
Ezek is érdekelhetik