Kizárták a Feyenoordot az UEFA-kupából!

Vágólapra másolva!
2007.01.19. 17:59
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken kizárta a második számú nemzetközi kupasorozatban érdekelt holland Feyenoordot. A csapatnak még a francia Nancy elleni csoportmérkőzésen történtek miatt kell bűnhődnie és bár a pályán elért eredmények alapján a legjobb 32 között várták az angol Tottenham elleni párharc mérkőzéseit, a szigetországiak jelen állás szerint ellenfél nélkül maradtak.
Sokba került a Feyenoordnak szurkolói rendbontása
Sokba került a Feyenoordnak szurkolói rendbontása
Sokba került a Feyenoordnak szurkolói rendbontása
Sokba került a Feyenoordnak szurkolói rendbontása

A Feyenoord nem úszta meg ennyivel a szurkolói által okozott botrányt: 200 ezer svájci frank megfizetésére is kötelezték őket, illetve soronkövetkező két kupatalálkozójukat üres lelátók előtt kell megrendezniük.

A döntést az UEFA ellenőrző és fegyelmi bizottsága hozta meg, de mivel a testület a szövetségtől független a fegyelmi döntéseket illetően, elképzelhető, hogy az UEFA még ezen is súlyosbít.

A Nancy–Feyenoord mérkőzés 80. percében a holland szurkolók áttörték a játékteret és a lelátót elválasztó egyik plexifalat, majd székeket és más tárgyakat dobáltak be a pályára.

A rendőrség könnygáz bevetésével próbálta megfékezni a drukkereket. A meccs félbeszakadt, majd negyven perc szünet után folytatódhatott, és 3–0-s hazai győzelemmel zárult.

A vendégcsapat drukkerei, akik közül öt személyt előállítottak, már a találkozót megelőzően, napközben is randalíroztak a városban, kirakatokat törtek be és állítólag egy buszt is felborítottak.
Legfrissebb hírek

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 09:53

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 21:17

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23

A fehérvári huszárok bevették a Bernabéut

Népsport
2025.05.22. 07:30

Szavazzon a XX. század góljára! – Csuhay József, 1985. április 24., Zseljeznicsar–Videoton 2–1

Minden más foci
2024.12.10. 18:53
Ezek is érdekelhetik