UEFA-kupa: idegenben nyert a Palermo is

Vágólapra másolva!
2005.10.20. 19:14
Címkék
Az UEFA-kupa csoporkörének első fordulójában eddig nem sok babér termett a hazai csapat számára, ha pontokban mérjük, azt kell mondanunk: kilencből semmi.
Tegnap a spanyol Espanyol nyert Moszkvában, majd a mai játéknap első találkozóján a Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha Svédországban, ezúttal pedig a Palermo távozott három ponttal gazdagabban Izraelből.

Közös még mindhárom találkozóban, hogy egygólos győzelmet arattak a vendégek, ám ezúttal Golan révén a Maccabi legalább az első gólt megszerezte a három otthon játszó gárda közül. Ezt megelőzően a Lokomotív Moszkva és a Halmstad sem talált ellenfele hálójába.

Izraelben a vendégek szereztek vezetést Brienza révén a tizenegyedik percben, amelyet Golan még kiegyenlített a félidő előtt. A jókor-rosszkor - nézőpont kérdése - esett hazai gólból aztán semmiféle következetést nem vonhatunk le a végeredmény ismeretében, hiszen vendégektől Terlizzi a hetvenhetedik percben a győztes találat lőtte.

UEFA-kupa, csoportkör:

  • 1. forduló, C-csoport:
  • Maccabi Petak-Tikva - Palermo 1-2 (1-1)
  • G.: Golan (45.), ill. Brienza (11.), Terlizzi (77.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik