A Topolya elnöke inkább a Shamrockot választotta volna a Kl-sorsoláson

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.20. 19:31
Zsemberi János, a Topolyai SC elnöke (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
Mint ismert, a Topolya labdarúgócsapata csütörtökön nagy izgalmak után odahaza 4―3-ra legyőzte az örmény Noah-t a Konferencialiga alapszakaszában, ezzel a 24. helyen továbbjutott a sorozat rájátszásába. A sorsolás után pedig kiderült, hogy a vajdasági együttes a lengyel Jagiellonia Bialystokkal találkozik majd. Az együttes szerepléséről Zsemberi János, a Topolya elnöke beszélt a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában a mérkőzés másnapján.

 

„A mérkőzés előtt úgy gondoltuk, hogy hozni fogjuk a találkozót, de azért nem volt kellemes érzés, amikor tizenöt perc után máris kettő nullára vezetett az ellenfél... ― kezdte a Nemzeti Sportrádióban Zsemberi János. ― Ha az első tizenöt percet törölnék, a Topolya talán Európa-bajnok is lehetne, mert mindig ekkor kapjuk a gólokat a meccseken. Ezt követően a játékosok azonban bebizonyították, hogy mindig bízni kell bennük és hajtani kell az utolsó pillanatig.”

A sorsolásról és a Topolya következő ellenfeléről a sportvezető elmondta, előzetesen jobban örült volna az ír Shamrock Roversnek, szerinte ugyanis a Jagiellonia a veszélyesebb és erősebb gárda a kettő közül.  

„A Legia ellen már játszottunk, ki is kaptunk tőle, egy nagyon jó csapatról van szó. A lengyel bajnokságban viszont a Jagiellonia a Legia előtt van, úgyhogy biztosan nem lesz könnyű. Ebből kifolyólag is feltételezem, hogy nem lesz egyszerű legyőzni, de szerintem megvannak az esélyeink, és akárcsak a Noah ellen, a Jagiellonia ellen is az utolsó pillanatig küzdeni fogunk” ― fogalmazott a műsorban Zsemberi János.

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT HALLGATHATJA MEG!

 

Legfrissebb hírek

Maresca: A Betis lenyűgözően kezdett, aztán jött a második félidő

Európa-konferencialiga
Tegnap, 7:35

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 23:20

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 22:58

Antony és Isco az egyik, Palmer és Cucurella a másik oldalon – így kezd a Betis és a Chelsea a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 19:55

Konferencialiga: angol–spanyol döntők – ez a statisztika nem a Chelsea mellett szól

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 14:20

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

„Apa-fia” csata a serlegért a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 06:35

„Volt érdeklődés Magyarországról is” – kapós játékosokat nézett ki az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 16:03
Ezek is érdekelhetik