Már nem Klafuric a Topolya vezetőedzője – sajtóhír

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 14:11
Dean Klafuric távozhat a Topolya kispadjáról (Fotó: FK TSC, archív)
Szerb sajtóinformációk szerint, a Maccabi Tel-Aviv ellen az Európa-liga rájátszásában elszenvedett 3–0-s és 5–1-es vereség után Dean Klafuric önként állt fel a Topolyai Sport Club kispadjáról.

 

Az információt a klubhoz közel álló források is megerősítették, s a hírek szerint pénteken délután jelentik be hivatalosan, hogy már nem a horvát tréner irányítja a TSC-t, amely tavaly bronzérmes volt a szerb bajnokságban, s az Európa-ligából való kiesés után a Konferencialigában folytathatja nemzetközi kupaszereplését.

Nem hivatalos információk szerint Klafuric utódja a 41 éves Jovan Damjanovics lesz, aki Zsarko Lazetics június végi távozása után a topolyai klubvezetés első számú kiszemeltje volt, de akkor nem sikerült megegyezni a szerb szövetséggel, ugyanis Damjanovics az U17-es válogatott szövetségi kapitánya. Klafuric távozása után úgy tűnik, sikeresek voltak a tárgyalások, s a hírek szerint szombaton a TSC már be is jelenti az új edző érkezését.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
2025.06.19. 18:20

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
2025.06.19. 08:36

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

Konferencialiga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is

Európa-konferencialiga
2025.06.18. 14:36

„Volt érdeklődés Magyarországról is” – kapós játékosokat nézett ki az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 16:03

A Radnicski öt gólt lőve megverte a Topolyát

Minden más foci
2025.05.25. 19:07

A Topolya Sztanics duplájával fordított Belgrádban – győzött a Partizan ellen

Minden más foci
2025.05.11. 22:03

Az elődöntőig jutott a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.05.07. 18:27
Ezek is érdekelhetik