Idegenben négy gólt szerezve hangolódott az Olympiakosz az FTC elleni Ekl-visszavágóra

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.19. 10:24
Ajub El-Kabi a Ferencvárosnak egyszer, a PAOK otthonában kétszer is betalált a 80. perc után (Fotó: Getty Images)
Az Európa-konferencialigában a Ferencváros az Olympiakosz Pireuszt fogadja csütörtökön a nyolcaddöntőbe kerülésért folytatott párharc visszavágóján. A görögök a PAOK elleni 4–1-es győzelemmel hangoltak az FTC elleni találkozóra.

Mint ismert, a Ferencváros 1–0-ra kikapott a görög Olympiakosz otthonában a nyolcaddöntőbe jutásért folytatott párharc első mérkőzésén.

Az FTC fordítási esélyeit segíti, hogy elhalaszthatta a hétvégi bajnokiját, ellenfele viszont nem. Az FTC a Diósgyőri VTK elleni NB I-es meccsét halasztotta el a miskolciak beleegyezésével, ellenben az Olympiakosz nem kapott rá engedélyt, ugyanis a görög élvonal csapatai közül heten is ellene szavaztak.

Az Olympiakosz ráadásul a forduló előtt éllovas PAOK otthonába látogatott. A rangadó azonban csak az első félidőig volt kiegyenlített. Az 1–1-es első játékrész után, a folytatásban háromszor is megzörgette a hálót az Olympiakosz. A Ferencváros ellen győztes gólt szerző Ajub El-Kabi ezúttal kétszer is betalált az ellenfél kapujába.

José Luis Mendilibar együttese tehát nem pihent, hanem a rivális PAOK otthonában négy gólt szerezve hangolódott a Ferencváros elleni csütörtöki visszavágóra.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
21.00: Ferencvárosi TC-Olimpiakosz (görög) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Olympiakosz (görög)–Ferencváros 1–0 (0–0)
Pireusz, Karaiszkakisz Stadion, 32 000 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
Olympiakosz: Paszhalakisz – Rodinei, Ndoj, David Carmo, F. Ortega – Joao Carvalho (Jovetics, 78.), Alekszandropulosz (A. Horta, 62.), Hezze – Fortunisz (V. Iborra, 90+2.), El-Kabi (El-Arabi, 90+2.), Maszurasz (Podence, 62.). Vezetőedző: José Luis Mendilibar 
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, I. Cissé, C. Ramírez – Makreckis, Maiga – Zachariassen, Abu Fani (Besic, 81.), Marquinhos (Ben Romdan, 75.) – Varga Barnabás (Pesics, 75.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics 
Gólszerző: El-Kabi (83.)

Európa-konferencialiga
2024.02.16. 07:52

Ekl: Az elején jobb volt nálunk a Ferencváros és uralta az első félidőt – Mendilibar

Az Olympiakosz új vezetőedzője szerint nem azért jönnek Budapestre, hogy megtartsák előnyüket.
Európa-konferencialiga
2024.02.15. 18:37

A Ferencváros egy góllal kikapott Pireuszban

Jobban kezdett a magyar bajnok az Ekl rájátszásának első mérkőzésén az Olympiakosz ellen, de a hajrá a görögöké volt – visszavágó a jövő héten.

 

 

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Távozik az FTC fiatal brazil szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 19:19

Eldőlt, mikor rendezik meg a Ferencváros–Paks rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 16:04

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik