Ekl: Huszonöt kemény harcosom van, akik szenvedni is hajlandóak a sikerért – Sztankovics

BORBOLA BENCE (Pireusz)BORBOLA BENCE (Pireusz)
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 20:08
Dejan Sztankovicsék megpróbálják megszakítani Mendilibar sorozatát (Fotó: Szabó Miklós)
Kemény mérkőzés és több mint 30 ezer görög fanatikus vár csütörtök este (18.45) a Ferencvárosra Pireuszban. Dejan Sztankovics vezetőedző ismeri az Olympiakosz erősségeit és gyenge pontjait, s megtörné a Fradival José Luis Mendilibar eddigi jó sorozatát.

 

– Az Olympiakosz vasárnap kinevezett vezetőedzője, José Luis Mendilibar sosem veszített még debütáló mérkőzésén. Van olyan erős a Fradi, hogy megszakítsa ezt a sorozatot?
– Csütörtök este meglátjuk! A statisztika mindig egy dolog, és minden sorozat megszakad egyszer. Mindenesetre nehezebb úgy készülni, ha az ellenfél vezetőedzője első meccsére készül csapatával. Mégsem mondanám, hogy a sötétben tapogatózunk José Luis Mendilibarral kapcsolatban, rendkívül tapasztalt edző. Harmincéves előnye van velem szemben ezen a pályán, amikor ő bemutatkozott, én még a szárnyaimat bontogattam játékosként. Megpróbáljuk megszakítani ezt a sorozatát.

– Kemény falatnak ígérkezik a görög rivális. Hogy lehet jó eredmény elérni?
– Tudjuk, mire lesz szükség a jó eredményhez. A vezetőedzői szakma igazi kihívás, rengeteg munkával jár, és nekünk a kispadon is száz százalékot kell nyújtanunk. Bízom a játékosaimban, huszonöt kemény harcosom van, akik szenvedni is hajlandóak a sikerért.

– Fia néhány nappal ezelőtt az Internazionale U19-es csapatával járt itt, és szenvedett vereséget az Olympiakosz otthonában. Mit mesélt az itteni hangulatról?
– Az ifjúsági BL-ben játszottak, sajnos valóban kikaptak, de nagyon jó meccset játszottak, azt mondta. Öt-hat ezer ember előtt léptek pályára, nagyon élvezte a meccset.

– Az Olympiakosz sportigazgatójával, Darko Kovacseviccsel pedig együtt futballozott ön. Beszéltek a napokban?
Abban maradtunk, a meccs napján megiszunk egy kávét, meglátogat a szállodában.

– Kire készülnek leginkább? Kit emelne ki az Olympiakoszból?
– Sokat változott a keretük, az elmúlt nyolc hónapban húsz-huszonkét új játékos érkezett hozzájuk, de kiemelni nem szeretnék senkit. Remek játékosokat igazoltak, de alaposan kielemeztük, feltérképzetük őket. Sokáig szurkolóik távollétében kellett játszaniuk, de ezzel nem szabad foglalkoznunk, nem szabad hogy ez nyomást jelentsem számunkra. Nagy fegyelemre és figyelemre lesz szükségünk csütörtök este. Leginkább koncentrációt és rendezettséget várok magunktól a pályán.

Kedves jelenet játszódott le az Athénba tartó út alatt. A csapatot szállító repülőgép kapitánya menet közben váratlanul bekapcsolta mikrofonját, és arra kérte a gépen lévőket, hadd olvassa be legkisebb fia, Endre üzenetét. A gép kapitányának kisfia megrögzött Ferencváros-szurkoló, a rövid üzenet pedig ekképpen hangzott: „Fiúk, csütörtökön is szurkolok nektek, meg se álljatok a döntőig! Előttem is mindig két dolog lebeg, küzdeni mindig, feladni soha! Hajrá, fiúk, hajrá, Fradi!” A rövid üzenetet tapssal köszönte meg a zöld-fehérek küldöttsége, nem sokkal később pedig szerencsésen landoltak a görög fővárosban.
A kapitány kisfia is üzent a játékosoknak

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 18.45: Olympiakosz (görög)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Európa-konferencialiga
2024.02.14. 17:06

Ekl: agresszív játékot vár az Olympiakosztól Mendilibar

A vasárnap kinevezett spanyol tréner szerint az edzőváltás azt jelenti, hogy nincs minden rendben az Olympiakosznál.

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
22 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik