TCR World Tour: Michelisz ötödik az első uruguayi versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.08.04. 15:58
Michelisz nehéz versenyen van túl, de örül az ötödik helyének (Fotó: X/HMSGOfficial)
Yann Ehralcher aratott győzelmet a TCR World Tour uruguayi versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte Mikel Azcona és Thed Björk szelte át a célvonalat, míg a Hyundai magyar versenyzője, Michelisz Norbert az ötödik helyen zárt, majd az utólagos büntetésnek köszönhetően a negyedik helyre lépett előre.

Yann Ehrlacher szerezte meg a pole pozíciót a TCR World Tour uruguayi versenyhétvégéjének időmérőjén, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását az első futamon. Mellőle Mikel Azcona rugaszkodott el, míg a második sorban az egyéni összetettet 23 pontos előnnyel vezető Michelisz Norbert, valamint Néstor Girolami foglalhatott helyet. A Hyundai magyar versenyzőjének első számú kihívója, Esteban Guerrieri a hetedik rajtkockából indulhatott.

Ehrlacher jól jött el, és meg tudta tartani a vezetést Acona és Michelisz előtt, míg hátrébb többen is összetűzésbe keveredtek, és Marco Butti számára hamar véget is ért a verseny. A A baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót is, amely néhány körön keresztül felvezette a mezőnyt a ködös El Pinarban.

Ehrlacher az újraindítást is remekül kapta el, mögötte változatlan sorrendben érkezett a két Hyundai, igaz, Thed Björk igyekezett nyomást helyezni a magyar versenyzőre. A svéd pilóta rövidesen meg is tudta előzni Micheliszt, és bár a Hyundai-versenyző eleinte nem eresztette az ellenfelét, és igyekezett visszaszerezni a pozícióját, utána elkezdett leszakadni. Az újabb biztonsági autós szakasz ugyanakkor teljesen lenullázta a különbségeket.

A mezőny bő négy perccel a vége előtt kapott újra zöld jelzést, Ehrlacher ezúttal is jól jött el, mögötte Azcona fordult el, majd Björk, Michelisz és Santiago Urrutia sorakozott a top 5-ben.

A véghajrában Urrutia indított támadást Michelisz ellen, és majdnem ki is forgatta a magyar versenyzőt, aki így két pozíciót is vesztett, és visszaesett a hatodik helyre. Ugyan Girolami elengedte a Hyundai-pilótát, Michelisz nem jött ki jól az esetből, hiszen Ma Csing-hua elment mellette, és Guerrieri is támadni kezdte őt.

Michelisz ezt követően vissza tudott jönni a hatodik helyre, miközben Ma és Guerrieri kezdett csatázni, aminek köszönhetően kissé fellélegezhetett a magyar versenyző. Girolami ráadásul a célvonal előtt visszaengedte maga elé a vb-éllovast, akit így végül az ötödik helyen intett le a kockás zászló.

Ehrlacher magabiztos győzelmet aratott, mögötte Azcona és Björk szelte át a célvonalat, majd Urrutia, Michelisz, Girolami, Guerrieri, Pedro Cardoso, Juan Angel Rosso, illetve Matias Rossi zárta a pontszerzők sorát.

Noha Michelisz az ötödik helyezésének köszönhetően négy ponttal növelte az előnyét Guerrierihez képest, Ehrlacher beékelődött kettejük közé a győzelmének köszönhetően. 

Folytatás 20 órakor a második versennyel. 

A bajnokság élmezőnye 9 verseny után: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 224 pont, 2. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 201 pont, 3. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 197 pont, 4. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 185 pont, 5. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 183 pont. 

FRISSÍTÉS: Urrutiát utólag megbüntették a Girolvamival történt incidens miatt, így Michelisz előrelépett a negyedik helyre, és további két pontot szerzett.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik