Vívás: itt az ukrán válasz az oroszok és a fehéroroszok visszaengedésére...

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 13:14
null
Az ukránok nem indulnak, ahol az oroszok igen (Fotó: Getty Images)
A kijevi bejelentés, amelyet az insidethegames.biz portál ismertetett, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) kongresszusának március 10-i döntésére válaszul született, amellyel az FIE lehetővé tette az orosz és a fehérorosz sportolóknak, hogy semleges státuszban részt vegyenek a sportág nemzetközi versenyein.

A két ország sportolóinak visszaengedése mellett 89 küldött szavazott, nemmel pedig 46.

Az FIE határozata ellen tiltakozva elébb a német, majd a svéd és a finn vívószövetség is lemondta saját nagy nemzetközi versenyeinek megrendezését.

Ukrajna teniszszövetsége ugyanakkor magát a bojkottot nem tartja hatékony megoldásnak.

„Egy ilyen döntés az ukrán tenisz tönkretételéhez vezetne, mert szinte minden versenyen részt vesznek az oroszok, és nem az ellenük, hanem az ukránok elleni szankcióvá válna önkéntes távolmaradásunk” – hangzik a kijevi állásfoglalás.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) az ukrajnai háború miatt felfüggesztette Oroszország és az inváziót támogató Fehéroroszország sportolóinak részvételét a szervezet égisze alá tartozó csapatversenyeken, viszont semleges státuszban egyénileg indulhatnak a férfi és női profi játékosokat összefogó szervezetek (ATP és WTA) tornáin.

„Ha megengedik az oroszoknak és a fehéroroszoknak, hogy versenyezzenek, akkor velük kell játszani és nyerni, nem pedig elkerülni a csatát” – áll az ukrán sportági szövetség közleményében.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik