Öttusa: A sportágunk jövője a tét – Bretz Gyula a változásokról

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 19:14
null
Bretz Gyula egyetért azzal, hogy felesleges küzdeni a változások ellen – lépni kell inkább (Fotó: Földi Imre)
Majd' két esztendeje van az öttusasportnak arra, hogy finomítsa, alakítsa a 2024-es párizsi olimpiára megalkotott új versenyrendszerét, amelyre december 7-én bólinthat rá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Bretz Gyula, a magyar szövetség elnöke szerint meg kell felelni a mai kor igényeinek.  

Online konzultációra invitálta a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) vezetősége a nemzeti szövetségek képviselőit, 63 ország tisztségviselői előtt tartott előadást Klaus Schormann, a UIPM elnöke és ifjabb Juan Antonio Samaranch, a testület alelnöke arról, hogy az elkövetkező esztendőkben milyen változásokon megy keresztül a sportág.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sugallatára, javaslatára kieséses rendszerű, 90 perces versenyszisztémát dolgozott ki a nemzetközi testület, amely tisztában van vele: most nem kevesebb, mint a sportág ötkarikás életben tartása a tét.

Ahogy ifjabb Samaranch fogalmazott, versenyhelyzet van a sport világában, amelyben szimplán a hagyományokkal nem lehet csatába vonulni, olyan terméket kell az asztalra tenni, amely lenyűgöz, szórakoztat és képes arra, hogy a lelátókra csábítsa, a képernyők, a digitális média elé szegezze a fiatalokat.

„Ahogy Samaranch hangsúlyozta, teljesen felesleges küzdeni a változások ellen, hiszen a sportágunk jövője a tét, szükségszerű megtenni azokat a lépéseket, amelyekkel az öttusa fogyaszthatóbbá válik és megfelel a Nemzeti Olimpiai Bizottság kritériumainak”  – fogalmazott Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség elnöke, hozzátéve, évtizedek óta folyamatosan fejlődik a sportág.

„Magyarország volt az első, amelyik idén ősszel tesztversenyt rendezett, és a részt vevő sportolók által kitöltött kérdőívek alapján a fiatal versenyzők elégedettek voltak a lebonyolítással, a felgyorsult verseny ütemével, mindössze az volt a problémájuk, hogy a számok között nem jutott elegendő idejük a bemelegítésre és az átöltözésre. Bár ha az öttusa legendáját, a hírvivő történetét veszem alapul, most közelítünk leginkább sport­águnk gyökerei felé.”

Az elnök annak idején még az ötnapos öttusában versenyzett, azóta egynaposra, a jövőben pedig kilencvenpercesre csökken a versenyidő.

„Ha a sportág múltját nézem, rengeteg olyan helyzet adódott az évtizedek folyamán, amikor alkalmazkodnunk kellett. A tereplovaglásból díjugratás lett, a vívásidő három percről egyperces asszókra alakult át, majd kiegészült az úgynevezett bónuszvívással. A lövészetben az elején robbanófejes, forgótáblás versenyek voltak, majd légpisztollyal lőttek az öttusázók, most futással kombinálva lézerfegyverrel teljesítik a számot. A futás hendikep rendszerűvé vált, és a laser runnak, valamint az újfajta indításnak köszönhetően még élvezetesebb lett ez a szám”    – folytatta az elnök, aki hozzátette: a sportág alapjaiban nem sérül ezzel változtatással, és az észszerűség határán belül vállalni kell mindent, ami a sportág olimpiai jövőjét garantálhatja.

És hogy az új versenyrendszer milyen távlatokat nyithat, mennyi időre konzerválhatja a sportág létét az olimpián?

„Bízom benne, hogy a kisebb létszámú csoportoknak, a gyorsabb lebonyolításnak köszönhetően többet lehetünk a képernyőn, elég izgalmasak és jól követhetők lesznek majd az öttusaarénában zajló küzdelmek. A változtatással kapcsolatban egyhangú döntést hozott a nemzetközi szövetség vezetősége, és mivel ezzel a döntéssel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igényeit elégítjük ki, hiszem, hogy megoldódik a jövőnk.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik