NOB: elhalasztották a 2030-as téli olimpia helyszínválasztását

Vágólapra másolva!
2022.12.06. 23:20
null
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának lausanne-i ülésén arról döntött kedden, hogy elhalasztja a 2030-as téli olimpia helyszínéről szóló szavazás időpontját, amelyet a jövő nyár elejére tűzött ki.

 

A NOB hivatalos honlapján azzal indokolta a határozatot, hogy több időre van szüksége a klímaváltozás téli sportokra gyakorolt hatásainak felméréséhez, illetve újragondolja a fenntarthatóság kihívásait.

„A végrehajtó bizottság úgy döntött, több időre van szükség ezen tényezők és lehetőségek feltérképezésére, hogy a legjobb döntés szülessen a helyszínnel kapcsolatban” – állt a nemzetközi szervezet közleményében, amely azt is kilátásba helyezte, hogy egyidőben döntenek majd a 2030-as és a 2034-es téli játékok házigazdájáról.

Mindezek mellett egy új kritérium is napirendre került, mivel a fenntarthatóság jegyében olyan rendező várost keresnek majd, ahol az elmúlt tíz évben nulla fok alatti hőmérsékletet mértek a téli olimpia idején. Ennek a feltételnek pedig három pályázó is megfelelt: az egyesült államokbeli Salt Lake City, a japán Szapporo és a kanadai Vancouver. Korábban mindhárman adtak már otthont az eseménynek.
A soron következő téli olimpiára Milánóban és Cortina d'Ampezzóban kerül sor 2026. február 6. és 22. között, ezt követi a paralimpia március 6. és 15. között.

A háromnapos ülésen a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) működéséről is szó esett, mivel a NOB már szeptemberben jelezte, hogy aggódik a sportág jövőjét illetően. Véleménye szerint ugyanis az IBA nem tesz megfelelő erőfeszítéseket a NOB végrehajtó bizottsága által előírt reformok végrehajtására, ezért ismét figyelmeztette a szervezetet.

A NOB 2019-ben fosztotta meg ötkarikás jogaitól az IBA-t pénzügyi, bírói, pontozói és etikai problémák miatt, és már a tavalyi tokiói olimpia boksztornáját is saját szervezésében oldotta meg, illetve azt tervezi, hogy a 2024-es olimpiai kvalifikációs tornáknak a szervezéséből is kihagyja az IBA-t.

De nemcsak az ökölvívókat figyelmeztették az ülés második napján, hanem Afganisztánt is, mivel a tálib szabályok nem engedik, hogy az ott élő nők sportoljanak. A NOB arról is döntött, hogy csak akkor versenyezhetnek az afgánok saját országuk zászlaja alatt a két év múlva sorra kerülő párizsi ötkarikás játékokon, ha lehetőséget adnak a női versenyzők biztonságos visszatérésére a sportba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik