Karate: a hazai szakszövetség készen áll a 2023-as vb-rendezésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 10:04
Címkék
A Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) készen áll arra, hogy a tervezettnél egy évvel később, 2023-ban rendezze meg a világbajnokságot – hangsúlyozta Mészáros János, az MKSZ elnöke.

Hozzátette: az idén februári budapesti kadet, junior és U21-es Eb minden idők legjobb korosztályos Európa-bajnoksága volt, és a nemzetközi karatés társadalom nagy várakozással tekint egy magyarországi felnőtt világbajnokság elé.

„A világszövetség azt várja tőlünk, hogy megrendezzük a világbajnokságot, a hazai szövetség pedig képes is erre. Ahogy értesültünk a halasztásról, időpontot foglaltunk 2023-ra a Papp László Budapest Sportarénában, így a világbajnokság helyszíne gyakorlatilag már most biztosított. Mivel a vb az államilag támogatott világversenyek között van, az új időponttal kapcsolatban természetesen egyeztetnünk kell a hazai állami sportvezetéssel. Bízunk benne, hogy a legmagasabb szintről is megkapjuk a hozzájárulást a 2023-as rendezéshez, és akkor bátran kijelenthetem, hogy az idei karate Európa-bajnoksághoz hasonlóan nagy sikerű versenyt bonyolítunk majd le” – nyilatkozott Mészáros János az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A koronavírus-járvány miatt kedden egy évvel elhalasztották az idei karate-világbajnokságot, a dubaji viadalra 2021. november 16-21-én kerül majd sor. A sportág világbajnokságát kétévente rendezik meg, a 2022-es versenynek Budapest volt a házigazdája, így 2023-ban lehet a magyar főváros rendező.

A karate idén mutatkozott volna be az olimpiai programban, de a pandémia miatt a tokiói játékokat is a jövő évre halasztották.

Legutóbb 2018-ban Madridban rendeztek vb-t, ezen 131 ország közel 1200 sportolója vett részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik