Birkózó Eb: Dollák Tamara bronzérmet szerzett Budapesten

KOHÁN GERGELY, KRASZNAI BENCEKOHÁN GERGELY, KRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 18:51
Dollák Tamara bronzérmet szerzett a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.
Dollák Tamara érmet szerzett a budapesti Eb-n (Fotó: Árvai Károly)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Dollák Tamara érmet szerzett a budapesti Eb-n (Fotó: Árvai Károly) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

Az 57 kg-ban versenyző Dollák Tamara három hete, az U23-as Európa-bajnokságon a tusgyőzelemre törekedett a török Elvira Kamaloglu ellen, hiszen azzal megszerezte volna az aranyérmet. Ám akkor nem sikerült nyernie, 8:6-os vereséget szenvedett, a török Európa-bajnok lett, ő pedig a harmadik helyen zárt.

De a BOK-csarnokban, a felnőtt Eb bronzmérkőzésén fordult a kocka!

Kamaloglut figyelmeztették először az első menetben, s mivel a rendelkezésére álló 30 másodperc alatt nem tudott akciót végrehajtani, Dollák megkapta a passzivitásért járó jogos egy pontot.

Ráadásul másodpercekkel a szünetet megelőzően egy szép mögé kerülés, levitel kombinációért kapott újabb két ponttal már 3:0-ra vezetett a harmadik helyért zajló csatában. Fél perccel a második menet kezdete után összekapaszkodtak, a török próbált volna akciózni, helyette megint Dollák gyűrte maga alá, az újabb levitellel magabiztos, 5:0-s előnyre tett szert.

Amikor már kezdtünk volna megnyugodni, kicsivel több mint egy perccel a vége előtt a török is le tudta vinni, néhány másodpercig meleg volt a pite, szerencsére az újpesti versenyző kifordult a tusveszélyes helyzetből, így csak két pont járt a török riválisnak.

A hátralévő időben Dollák már kivédekezte ellenfele támadásait, így 7:2-re megnyerte a mérkőzést, vagyis 23 évesen felnőtt Európa-bajnoki bronzérmet ünnepelhet hazai közönség előtt!

„A végén minden egyes másodpercet számoltam. Rengeteget segített a közönség abban, hogy ezúttal nekem sikerült győznöm, ezúton is köszönöm a buzdítást. Három hete, Plovdivban szintén harmadik lettem, ám akkor maradt bennem némi hiányérzet. Most azonban elmondhatom, mindent kiadtam magamból, emiatt is vagyok most ennyire boldog!” – nyilatkozta Dollák Tamara a helyszínen, a helyosztót követően.

Az ukrán csapat két, míg a svéd, a bolgár és a német egy-egy aranyérmet nyert pénteken, a női versenyek zárónapján a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

A helyosztós programban Ritter Árpád válogatottja az 57 kilogrammban szereplő Dollák Tamara révén újabb bronzéremmel gazdagodott. A magyar női csapat így két bronzzal és egy ötödik hellyel fejezte be a kontinensviadalt a BOK Csarnokban.

PÉNTEKI EREDMÉNYEK
női 53 kg
Európa-bajnok:
Emma Jonna Denise Malmgren (Svédország)
2. Maria Prevolaraki (Görögország)
3. Katarzyna Krawczyk (Lengyelország) és
Iulia Leorda (Moldova)
a döntőben: Malmgren-Prevolaraki 3:2

női 57 kg
Európa-bajnok:
Alina Hrusina Akobija (Ukrajna)
2. Evelina Georgijeva Nikolova (Bulgária)
3. Sandra Paruszewski (Németország) és
DOLLÁK TAMARA
a döntőben: Akobija-Nikolova 6:2

női 62 kg
Európa-bajnok:
Tajbe Juszein (Bulgária)
2. Luisa Helga Gerda Niemesch (Németország)
3. Natalia Gizela Kubaty (Lengyelország) és
Ilona Prokovenjuk (Ukrajna)
a döntőben: Juszein-Niemesch 7:0

női 65 kg
Európa-bajnok:
Tetyana Rizsko (Ukrajna)
2. Elis Manolova (Azerbajdzsán)
3. Kriszta Tünde Incze (Románia)
a döntőben: Rizsko-Manolova 4:0-nál tus

női 72 kg
Európa-bajnok:
Anna Carmen Schell (Németország)
2. Buse Cavusoglu Tosun (Törökország)
3. Juliana Vasziljeva Janeva (Bulgária) és
Kendra Augustine Jocelyne Dacher (Franciaország)
a döntőben: Schell-Tosun 7:6-nál tus

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik