PL: két fejes gól döntött, a Chelsea simán nyert a Spurs ellen

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.02. 22:27
Nicolas Jackson gólöröme (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójából elhalasztott mérkőzésén a Chelsea 2–0-ra legyőzte a Tottenhamet.

 

A Chelsea nagyon hamar, már a 4. percben előnybe kerülhetett volna – Nicolas Jackson került ziccerbe, el is lőtte Guglielmo Vicario mellett, de Micky van de Ven nagyszerűen mentett a gólvonal előtt. Ami késett, nem múlott, húsz perccel később megszerezte a vezetést a hazai csapat. Conor Gallagher szabadrúgásból ívelt középre pontosan, Trevoh Chalobah pedig tökéletes fejest küldött a bal felső sarokba. A VAR percekig vizsgálta az esetet, de úgy ítélte meg, hogy Marc Cucurella nem szabálytalankodott.

Néhány perccel később Mihajlo Mudrik is közel járt a gólhoz, ám a tekerése kissé pontatlanra sikerült, a labda elsuhant a Spurs bal kapufája mellett.

Sokáig nem született újabb gól, a 72. percben azonban jött Nicolas Jackson, és eldöntötte a három pont sorsát: Cole Palmer szabadrúgásból a lécet találta el, a kipattanóból a szenegáli csatár az üres kapuba bólintott.

A Tottenham egyhuzamban a harmadik vereségét szenvedte el, és továbbra is az ötödik helyen áll. A Chelsea két nyeretlen meccs után aratott ismét győzelmet, a nyolcadik pozíciót foglalja el a tabellán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 26. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Chelsea–Tottenham Hotspur 2–0 (Chalobah 24., N. Jackson 72.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal35255585–28+57 80 
2. Manchester City34247382–32+50 79 
3. Liverpool35229477–36+41 75 
4. Aston Villa35207873–52+21 67 
5. Tottenham341861067–54+13 60 
6. Manchester United341661252–51+1 54 
7. Newcastle341651374–55+19 53 
8. Chelsea341491165–59+6 51 
9. West Ham3513101256–65–9 49 
10. Bournemouth351391352–60–8 48 
11. Wolverhampton351371548–55–7 46 
12. Brighton & Hove Albion3411111252–57–5 44 
13. Fulham351271651–55–4 43 
14. Crystal Palace3510101545–57–12 40 
15. Everton351281537–48–11 36 
16. Brentford35981852–60–8 35 
17. Nottingham Forest35791942–62–20 26 
18. Luton Town35672248–77–29 25 
19. Burnley35592138–70–32 24 
20. Sheffield United35372534–97–63 16 
Pontlevonások: Everton 8, Nottingham Forest 4

 

 

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
18 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
19 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
23 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13
Ezek is érdekelhetik