Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Vágólapra másolva!
2025.08.01. 21:34
null
A szervezetet nyolc éve irányító brazil Andrew Parsons mellett a dél-koreai Tonk Hjun Pe jelezte indulási szándékát a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöki posztjáért. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke elnökségi tagságra kandidál.

A tisztújításra szeptember 27-én éppen Dél-Korea fővárosában, Szöulban kerül sor.

Parsonst 2017-ben négy jelölt közül választották meg az IPC eső emberévé, 2021-ben viszont nem volt ellenfele.

Tonk a dél-koreai paralimpiai sífutószövetség, a parasportok népszerűsítésével foglalkozó BDH alapítvány elnöke, és országa küldöttségének vezetője volt a 2018-as phjongcshangi téli és a tavalyi párizsi nyári paralimpián.

Az IPC közgyűlése szeptemberben két alelnököt és hét elnökségi tagot is választ. Utóbbira 28-an pályáznak, és az MPB a Facebook-oldalán az IPC-re hivatkozva közölte, hogy Szabó László az egyikőjük. A jelöltek közül hetet választanak majd meg elnökségi tagnak, legalább három férfit, legalább három nőt, a hetedik pozíció pedig nyitott. A IPC elnökség jelenlegi tíz tagjából hatan újra indulnak a pozícióért.

Szabó László kereken tíz éve a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, hivatali ideje alatt pedig – ahogy a szervezet közleményében jelzi – korábban soha nem látott fejlődésen ment keresztül a magyar parasport világa szervezetileg, társadalmi megítélésében és sporteredményeiben egyaránt. A hazai paralimpiai mozgalomban végzett munkásságára a nemzetközi térben is felfigyeltek, amely jó előjel lehet a választásra.

 

Legfrissebb hírek

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
12 órája

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Szabó László a dél-amerikai körútjáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.06.07. 12:23

Budapest „tetején” sorsolták ki a győri ülőröplabda Eb csoportjait

Röplabda
2025.05.19. 15:58

További öt évig Szabó László marad a FODISZ elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 12:38

NS-élménybeszámoló: Ekler Luca elvarázsolta az iskolásokat

Atlétika
2025.03.19. 19:30

Novák Károly Eduárd lett a Román Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.14. 20:49

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik