Iliász Nikolász: Bárkit képes vagyok legyőzni

– Lassan egy éve történt váltás a férfi kardválogatott élén, mondjuk ki, ezzel megnyílt az esélye annak, hogy kilenc esztendő után ismét világversenyre utazzon – ennek tudatában hogyan vágott neki a szezonnak?
– Mindig is az volt a célom, hogy a felnőttcsapatot erősítve érmeket szerezzek a nagy versenyeken, s ebben ott van az olimpiai dobogó felső foka is – válaszolta a magyar ranglista második helyén záró, ezzel az Európa-bajnokságon, majd a világbajnokságon indulási jogot szerző Iliász Nikolász. – Ez egyfajta küldetéstudat, az álmomat akkor sem adtam fel, amikor nem nagyon tudtam közel kerülni a csapattagsághoz. Az első lépcsőfokot megugrottam, vagyis kiharcoltam a helyem a csapatban, az esély megnyílása mellett ebben nagy szerepe volt edzőimnek, Kósa Miklósnak és Sárközi Gergelynek is. És a klubomnak, a Debreceni Sportcentrumnak, meg annak a lehetőségnek, hogy a Vasas vívótermében készülhetek. 

– Gyerekkora óta Gulácsi Ferenc volt az edzője, korábbi mestere hogyan fogadta döntését a váltásról?
– Feró bával összenőttünk, szép eredményeket hoztunk együtt, és valóban, gyerekkorom óta szoros a kapcsolatunk, talán ez is segített abban, hogy megértette, miért döntöttem így. Azt hiszem, ő is úgy érezte, az új impulzusok lendíthetnek egyet a pályafutásomon. 

– Miért éppen a Kósa, Sárközi párost választotta?
– Kiegészítik egymást emberileg, szakmailag egyaránt, kiválóan dolgoznak össze – a kardcsapat élén történő változás miatt az olimpiai felkészülés hajráját ők vezényelték le, így volt lehetőségem „bepillantani” kettejük közös munkájába, ez pedig egyértelműsítette számomra, hogy velük szeretném folytatni.

– Az meg sem fordult a fejében, hogy feladja? Sosem mondta, elég volt, úgy sincs esélyem odakerülni a legjobb négy közé? Sokan ezt tették volna, hiszen évek óta már-már szélmalomharcot vívott a csapatba kerülésért. 
– Abból a szempontból talán szerencsésebb vagyok, hogy a nehézségek ellenére vannak mögöttem szép eredmények, még a korosztályos világversenyekről, de azért a felnőttek között is, emiatt az önmagamba vetett hit erős – még akkor is így van, ha az előző éveim valóban nem voltak tele sikerekkel. És szerencsés vagyok azért is, mert mindig volt egy klub, amelyik ott állt mögöttem. 

– A hite a lehetőség kapujában, vagyis a szezon során sem hagyta el?
– Az első hónapok nem voltak könnyűek, annak ellenére, hogy végigdolgoztam a nyarat, vagyis fizikailag készen álltam a versenyzésre, ám idő kellett ahhoz, hogy az új edzőimmel gyakorolt előkészítések és akciók beépüljenek a vívásomba. A szezon első versenyén, Algírban ért is egy nagy pofon, hiszen még a főtáblára sem jutottam fel, aztán fokozatosan omlottak le a falak, egyre szélesedett a skála, amelyikből fel tudtam építeni a vívásomat. Ebben segített az is, hogy immár Geier Dániel erőnléti edzővel dolgozom együtt, és szintet lépett a sportpszichológusommal, Balassa Leventével is a mentális felkészülésem – áttörtek itt is gátak, és ennek hatása nagyon gyorsan érződött a páston is. 

– Pedig volt egy nehéz pillanata február közepén… 
– Bár végig hittem magamban, egyszer valóban belém hasított, vajon vége a szezonomnak…? A hazai válogatásba is beszámító U23-as körversenyen februárban összevágtam egy cseh vitézzel, nagyon sajgott a kezem. Megijedtem, de végigvívtam a versenyt, sőt, meg is nyertem. Aztán az első diagnózis azt mondta, elszakadt a kezemben egy szalag, később törést is jelzett az egyik vizsgálat, de még ekkor sem adtam fel, és jól tettem: egy kicsit részletesebben kutakodó orvos megállapította, hogy „csak” begyulladt az ízület. 

– Mikor érezte először, hogy ezúttal célba érhet, hogy meglehet az indulási jog a világversenyeken?
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de éppen az említett verseny után – a sérülés miatti kétségek ellenére. A ranglistát látva és a hátralévő versenyeket is figyelembe véve tudtam, csak akkor ronthatom el, ha nagyokat hibázom.

–  Egyébként milyen a hangulat az új érában, vagyis Nemcsik Zsolt irányítása mellett a csapatban?
– Nagyon jó kezekbe került a férfiszakág, hiszen Nemcsik Zsolt amellett, hogy építi a jövőt, vagyis igyekszik beépíteni a fiatalokat, ránk, tapasztaltabb vívókra is számít, és ezt érzi mindenki, így a hangulat is kiváló. Általánosságban igaz, hogy mindenki kinyílt: támogatjuk a fiatalokat, összetart az egész keret. Ami pedig engem illet, én úgy érzem magam a csapatban, mintha folyamatosan a fellegekben járnék. 

– Nagyszerű példát mutat minden fiatalnak: sosem szabad feladni! 
– Ezt teljes meggyőződéssel akkor fogom tudni kijelenteni, amikor ott állok a csapattársaimmal az olimpiai dobogón Los Angelesben – ez az álmom továbbra is meghatározza a napjaimat, de azt hiszem, már rajta vagyok a jó úton. Úgy érzem, a sok kudarc is kellett ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam az elvégzett munkát, hogy megtanuljam szeretni a felkészülés nehéz pillanatait is. Alig-alig volt pihenőm az elmúlt egy évben, nem mondom, hogy mindig könnyű volt, ám az elérhető cél sosem hagyott nyugodni – a munkában találtam nyugalmat.

– A genovai kontinensviadalon szombaton a férfi kard egyénit rendezik, kedden pedig jöhet a csapatverseny. Nem helyezésekben gondolkodva: mit vár magától? 
– Szeretnék abban a tudatállapotban vívni Olaszországban, amely szerencsére egyre erősebb, hogy bárkit képes vagyok legyőzni. Nem akarok a körülményekkel, a bírókkal foglalkozni, csak magammal. Tusról tusra akarok haladni, mégpedig azzal a ravasz gondolkodással, amelyik akkor jellemző rám, ha tiszta a fejem.

Férfi kard és női tőr jár párban

A genovai Európa-bajnokság minden napján két fegyvernem küzdelmeit bonyolítják le: a sort a férfi kardozók és a női tőrözők nyitják, aztán jönnek a férfi párbajtőrözők és a női kardozók, majd a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők – az egyéni viadalok után ugyanígy, ebben a páros felállásban folytatódnak a csapatversenyek. 

A férfi kardozóknál egyéniben és csapatban Iliász Nikolász mellett Rabb Krisztián és Szilágyi Áron indul, egyéniben Gémesi Csanád léphet pástra Olaszországban, míg a csapatviadalon Szatmári András csatlakozik a trióhoz.