Bor Barna: Ez most egy igazi csapat

Vágólapra másolva!
2025.06.15. 15:13
null
Bor Barna, a cselgáncsozók szövetségi kapitánya (Fotó: utanpotlassport.hu)
Elégedetten tekintett vissza Bor Barna szövetségi kapitány az elmúlt napok történéseire a budapesti cselgáncs-világbajnokságon.

Elégedetten nyilatkozott az MTI-nek a budapesti cselgáncsvilágbajnokság után a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bor Barna. A szakvezető szerint pozitív irányba változott dzsúdósaink csapatszelleme, s ez tükröződött a mieink eredményeiben is.

„Ezeken a versenyzőkön azt látom, hogy harapnak. Sokat vagyunk együtt, és részben ez a megváltozott közösségi erő lehet amögött, hogy nagyszerű eredmények jöttek ki péntek óta” – utalt arra a 38 éves ex-nehézsúlyú klasszis, hogy az 52 kilogrammos Gyertyás Róza bronzérmet nyert, Andrási Márton (60) ötödik lett, míg Feczkó Csanád (60) és Pupp Réka (52) hetedikként zárt. „Próbálok nekik minél többet átadni abból a töretlen lelkesedésből, amely bennem van, mert imádom azt, amit csinálok, és ez talán látszik is rajtam. A fiatalokon még néha látom, hogy úgy mennek ki a mérkőzésre, hogy nem igazán hisznek a győzelemben, pedig a hit és a szív az egyik legfontosabb tényező a sikerben.”

A versenyzőként vb- és Eb-ezüstérmes kapitány kifejtette, az is fontos, hogy a versenyek között sokat edzőtáborozik külföldön a válogatott.

„Az ilyen szintű versenyekre szerintem nem lehet itthon megfelelően felkészülni. Mivel itt a világ legjobbjaival találkozunk, a felkészülés során is az kell, hogy megismerjük őket, és megmérkőzzünk velük” – vélekedett.

Bor Barna előzőleg egy érem és egy pontszerző hely megszerzését tűzte ki célul a válogatott elé a vb-n, ez pedig már két nap elteltével megvalósult.

„Természetesen ilyenkor örül a kapitány szíve, de még messze van a verseny vége, úgyhogy a magam részéről egyelőre elhalasztottam az ünneplést. Bízom benne, hogy a többiek is meg tudják mutatni mindazt, ami bennük van. Ez most egy igazi csapat, amely nagyon sokra hivatott” – tette hozzá a kapitány.

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs-vb: a fojtófogás után elájult a francia dzsudoka

Egyéb egyéni
3 órája

Cselgáncs-vb: Kovács Kitti búcsúzott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
9 órája

Cselgáncs-vb: Szabó és Szegedi is kiesett, Kovács Kitti nyolcaddöntős

Egyéb egyéni
11 órája

Gyertyás: Ahogy közeledett a fogyasztás és a verseny, egyre jobban sikerült megélnem a jelent

Egyéb egyéni
2025.06.14. 20:19

Gyertyás Róza bronzérmes a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 18:06

Gyertyás bronzéremért küzdhet a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:20

Cselgáncs-vb: Pupp negyeddöntős, Pongrácz és Gombás a 32-ig jutott

Egyéb egyéni
2025.06.14. 13:05

Andrási Márton az ötödik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 18:50
Ezek is érdekelhetik