Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Vágólapra másolva!
2025.05.10. 15:03
null
Nagy Péter (Fotó: Kovács Péter, archív)
Megválasztotta új elnökségét a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ).

A szombati közgyűlésre azért volt szükség, mert a március végi viharos tisztújításon csak az elnököt sikerült megválasztani a három olimpián is szerepelt, 39 éves Nagy Péter személyében, az elnökséget és a felügyelő bizottságot azonban nem.

Az elnöki posztot 17 éven át betöltő Dobos Imre helyébe lépett Nagy Péter a szombati fórumon bejelentette, hogy a közgyűlés határozatképes, mivel a lehetséges 77-ből 55 küldött megjelent.

A válogatottságtól elköszönt, de versenyzőként változatlanul aktív, ólomsúlyú olimpiai hetedik helyezett, Eb-ezüstérmes és Eb-bronzérmes sportember, aki Szegeden főállásban jogászként praktizál, ezúttal is hangsúlyozta, hogy az MSSZ új vezetése mindenkit szívesen fogad, aki tenni akar a sportágért, a magyar súlyemelés megújulásáért.

A megbízott főtitkárként felszólaló Nagy Ákos, korábbi junior-világbajnok elmondta: az állami sportirányításnak jelezték a régi vezetéstől megörökölt nehéz helyzetet, a pénzügyi-elszámolási gondokat, jogtalan kifizetéseket, hozzátéve, hogy folyik a szövetség átvilágítása, amelynek eredménye május végére várható.

Következett a titkos szavazás, s a küldöttek kilenctagú – az elnökkel együtt tízfős – elnökséget választottak, amelybe senki sem került be az előző vezetésből. Az új testület tagjai: Kovács Csaba, Komonyi Norbert, Juhász István, Máté Gabriella, Tamtom Péter, Ádámfi Attila, Sáfián Ádám, Széles József, Vaspöri Gábor. A felügyelő bizottság elnöke Harczos Gábor lett.

A közgyűlés után tartott első elnökségi ülésen döntés született a szövetségi kapitány és a főtitkár személyéről is. Amint azt Nagy Péter az MTI-nek elmondta, a beérkezett pályázatokat kiértékelték és ez alapján a válogatott szövetségi kapitánya Gyurkovics Ferenc, az MSSZ főtitkára pedig Nagy Ákos lett, megbízatásuk egyformán kettő plusz két évre szól. A szövetség általános alelnöke Sáfián Ádám, szakmai alelnöke pedig Ádámfi Attila lett.

 

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Mitykó Veronika országos csúcsokkal lett 13. a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:10

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is

Egyéni
2025.10.08. 21:58

Hat világcsúcs dőlt meg kedden a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:50

Súlyemelés: az ITA a világbajnokság alatt is tesztel

Egyéb egyéni
2025.10.06. 12:59

Világcsúcsok dőltek meg a súlyemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik