Négy magyar folytathatja a nőknél a pazardzsiki öttusa-világkupaversenyen

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 18:50
null
Guzi Blanka (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Négy magyar női versenyző jutott be az elődöntőbe a pazardzsiki öttusa-világkupaversenyen.

 

Hatvan indulóval – köztük öt magyarral – vette kezdetét a női selejtező az idény harmadik világkupaversenyén a bulgáriai Pazardzsikban, a versenyzők két 30-as létszámú csoportban küzdöttek az elődöntőt érő első 18-18 helyért – illetve a programot kicsit megborító időjárással is.

Az A-csoportban Bauer Blanka és Erdős Rita is plusz egyes mérleggel (15–14) oldotta meg a rangsoroló vívást. Eszes Noémi másfél hete Budapesten jutott először döntőbe világkupaversenyen, szereplését kiváló vívással erősítette meg, ezúttal kicsit beragadt az asszóknál, 12–17-tel végzett, de ez nem okozott gondot a későbbiekben. Főleg, mivel az akadálypályán az élmezőnyben végzett 40 másodperc alatti idejével (38.25). Erdős 44.82-es ideje is a jobbak közé tartozott a csoportban, Bauer 56.05 másodpercet töltött a pályán, ezzel némi hátrányt összeszedve. A 200 méteres gyorsúszást Bauer 2:23-as, Erdős és Eszes 2:24-es idővel teljesítette. Mindannyian továbbjutó helyen kezdhették meg a kombinált számot – Bauer Blankának kellett egy kicsit igyekeznie, a rajt előtt azonos pontszámmal állt az utolsó bejutó helyen álló versenyzővel, de a jelenlegi laserrun-világcsúcstartónak a záró szám erőssége. A legjobb tízben célba érve simán elődöntősök, a vb-harmadik Erdős negyedikként, Eszes hetedikként, Bauer tizedikként végzett.

A B-csoport az akadályversennyel kezdett, ebben Guzi Blanka (37.16) és Dulai Kinga (39.67) is kiemelkedett, az ezt követő úszást Guzi 2:22.41-es, Dulai picivel visszafogottabb, 2:34.58-as idővel teljesítette. A körvívás egyiküknek sem sikerült jól, Dulai 11–18-as mérleggel zárt, míg Guzinak csupán 7 győzelem jött össze 22 vesztes asszó mellett. Mindketten a másfél perc hátrányon kívül eső hullámmal rajtoltak. A vb-ezüstérmes Guzi a legjobb kombináltszám-idővel (11:32) egészen az ötödik helyig futott fel. Az első lövősorozatát elrontó Dulainak kicsit izgalmasan alakult a záró szám, végül 17. célba érőként alapesetben szintén bejutó lenne, de a szabályok szerint egy nemzetből csak négyen lehetnek ott az elődöntőben. Belák János szakmai vezető az előzetesen megbeszéltek szerint ilyen esetben a legalacsonyabb pontszámot elérő versenyzőt lépteti vissza, így Dulai Kinga nem folytatja a versenyt.

Csütörtökön a férfiak selejtezőjével folytatódik a bulgáriai vk-forduló.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Ismert sportolók mutatták be a DVTK Jegesmedvék új mezét – képek

Jégkorong
2025.09.04. 16:38

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: Guzi Blanka ezüstérmet szerzett Kaunasban; Halil történelmet írt

Egyéb egyéni
2025.08.30. 19:46

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22
Ezek is érdekelhetik