Skót házidöntő és újabb Price-tornagyőzelem a PDC e heti pontszerző versenyein

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.04.10. 12:01
Gerwyn Price harmadik idei PC-tornagyőzelmét aratta (Fotó: Getty Images)
Két elvesztett döntő után Cameron Menzies megszerezte idei első tornagyőzelmét a PDC darts Players Championship-sorozatban, amelyben egy nappal később Gerwyn Price már harmadszor diadalmaskodott.

Kedden és szerdán Leicesterben gyűlt össze a PDC mezőnye, a Players Championship idei 11. és 12. versenyét rendezték meg, szokás szerint nézők nélkül. 

Ezúttal a nagyágyúk többsége is megjelent, a holland Michael van Gerwen is visszatért azután, hogy a múlt heti Premier League-fordulót is ki kellett hagynia, mert öltözködés közben úgy meghúzódott a nyaka, hogy képtelen volt mozgatni a fejét. A visszatérés nem volt sikeres, kedden és szerdán is az első fordulóban kapott ki, előbb honfitártásól, Maik Kuivenhoventől, majd a walesi Rhys Griffintől.

A világelső Luke Humphries és a ranglistán második Luke Littler szereplése sem sikerült sokkal jobban, előbbi kedden a 2. (az angol Brett Claydon ellen), szerdán a 3. fordulóban (a belga Mario Vandenbogaerde ellen) esett ki, míg a tinédzser közönségkedvenc az első napon az első meccsét elbukta az ír Dylan Slevin ellenében, a másodikon a nyolcaddöntőben parancsolt neki megálljt az angol Ritchie Edhouse.

Kedden a skótok remekeltek, a legjobb négy közé hárman jutottak be. Cameron Menzies az elődöntőben 7–5-re legyőzte a holland Niels Zonneveldet, míg a másik ágon Peter Wright 105.88-as átlaggal 7–5-re múlta felül régi riválisát, Gary Andersont (103.92). Ezzel eldőlt, hogy 2018 óta először skót belharc lesz Pro Tour-verseny döntőjében, azóta, hogy hét éve Anderson 6–0-ra lemosta Wrightot (a korábbi 9 skót Pro Tour-döntőből ötöt játszottak ők ketten, mindet Anderson nyerte meg). A finálét Menzies 107.25-ös átlagot dobva 8–3-ra megnyerte a 103.45-tel záró Wright ellen.

„Őrület, hogy nyertem, egyre jobb vagyok – mondta a tavaly őszi PC-győzelme után második trófeáját megszerző Menzies, aki az idén már két döntőt elvesztett a sorozatban. – A tavalyi diadal nem mázli volt, úgy érzem, van esélyem megélni az álmomat, hogy teljes állású dartsversenyző legyek. Ezért úgy döntöttem, hogy otthagyom a civil állásomat, és minden energiámat a dartsnak szentelem.”  

Szerdán talán a felmondását intézte, mert nem indult el a másnapi versenyen, amelyen Josh Rock remekelt. Az északír már kedden a nap legjobb átlagát produkálta, 119-es mutatóval győzte le Ritchie Edhouse-t, majd másnap a kanadai Matt Campbell ellen kilencnyilast dobott. A negyeddöntőben 108-as átlaggal múlta felül Gary Andersont, az elődöntőben 100.45-tel Gian van Veent. A döntőben 110.7-es átlaga kevés volt Gerwyn Price ellen, az idei harmadik Players Championship-diadalát arató walesi 101.39-es átlaggal is felül tudott kerekedni.

Price 5–2-re vezetett, onnan egyenlített ki Rock (a 13. legben a dupla 12 hiányzott az északírnek az újabb 9 nyilashoz), de 7–7-nél a rutinos walesi dobta be a kiszállót.

Az idei 12 Players Championship-torna után továbbra is Price az egyetlen, aki egynél több versenyt nyert meg, rajta kívül Rob Cross, Chris Dobey, Ryan Searle, Joe Cullen, Gian van Veen, Gary Anderson, Martin Schindler, Josh Rock és Cameron Menzies nyert még.

 

Legfrissebb hírek

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
14 órája

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20

Price és Van Gerwen sem botlott a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.22. 00:02

Luke Littler könnyedén nyert a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.20. 23:50

Kiesett a címvédő Luke Humphries a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.20. 00:06
Ezek is érdekelhetik