Los Angeles 2028: az öttusát a városi sportok között rendezik meg

Vágólapra másolva!
2025.04.16. 09:23
null
A városi sportok között bonyolítják majd le az öttusát (Fotó: Getty Images)
Az úgynevezett városi sportok között bonyolítják majd le az öttusát a 2028-as Los Angeles-i olimpián.

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) közleménye szerint a Sepulveda Basin rekreációs területen – ott ahol a 3x3-as kosárlabda, a BMX és a gördeszka is – zajlik majd a jelentős változáson átesett öttusa, amelyben a párizsi játékok után a lovaglás helyére az akadályverseny került. 

Az elmúlt években bevezetett módosítások közé tartozik, hogy lerövidült és elődöntős-döntős rendszerűvé vált a verseny. Az egyes számok között csupán pár perc átállási idő van, az érdeklődők pedig mindent figyelemmel követhetnek a lelátóról. Ezzel a szándék szerint a sportág közelebb került a nézőkhöz, az akadálypályával pedig még inkább városi jelleget öltött. Mindezek eredményeként zajlanak 2028-ban a küzdelmek a városi sportok között Los Angeles második legnagyobb rekreációs parkjában. 

Robert Stull, a UIPM elnöke szerint élénk a fiatalos városi sportélet Los Angelesben, és az öttusa ennek a lüktető központjába kerül, amikor az olimpia visszatér az angyalok városába. A nemzetközi szövetség vezetője úgy látja, a másik három sportággal együtt nagyon innovatívak lesznek és menő élményt nyújtanak majd a fiataloknak, illetve családjaiknak.

 

Legfrissebb hírek

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
2025.10.22. 15:02

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Erik Spoelstra lett az amerikai férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
2025.10.15. 07:55

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34
Ezek is érdekelhetik