„Gulyás Michelle egy rocksztár, egyszerűen tökéletes” – a Nemzetközi Öttusaszövetség elnöke

Vágólapra másolva!
2025.04.28. 18:32
null
Robert Stull, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) elnöke szerint az olimpiai bajnok Gulyás Michelle egy „rocksztár”, aki sportolóként és emberként is nagyszerű, sőt, a sportvezető szerint minden sportágnak szüksége lenne egy ilyen alakra.

A 64 éves amerikai sportvezető az M4 Sportnak adott interjúban a szombaton véget ért budapesti világkupát „fenomenálisnak” nevezte, majd kiemelte, hogy az új szám, az akadályverseny bevezetése és Gulyás Michelle sikere megmutatta, hogy az öttusázók képesek a váltásra, mégpedig nagyon magas színvonalon.

„Ez egy új fejezet kezdete, hiszen megújult a vezetőség és az egész sportág. Engedjék meg, hogy Neil Armstrongot idézzem: ez egy kis lépés a sportolóinknak, de egy óriási ugrás a sportágnak, és amit a magyar szövetség tett ennek a vk-nak a megszervezésével, azzal kapcsolatban nem is lehetnénk boldogabbak és büszkébbek” – jelentette ki az elnök.

Robert Stull elmondta, az akadályverseny nehezítésén dolgozni fognak a továbbiakban, mert a jó és a jobb megoldás után a legjobbat is el akarják érni.

„Biztos vagyok benne, hogy a sportágunk így meg fogja állni a helyét az olimpiai programban is és még sokáig szerepelünk majd az ötkarikás játékokon” – fogalmazott.

„Gulyás Michelle egy rocksztár, egyszerűen tökéletes. Pontosan az, akire szükség van, bármilyen sportágról is beszélünk. Fantasztikus!” – dicsérte a tavaly Párizsban olimpiai bajnok magyar versenyzőt a UIPM elnöke. Stull Magyarországot és Budapestet a világ sportjának egyik központjaként nevezte meg, amely egyike azoknak a helyszíneknek, ahol többek között az öttusa is valódi otthonra talál.

„Nyilvánvaló, hogy a 2027-es világbajnokság rendezését illetően Magyarországnak nagyon-nagyon jó esélyei vannak. Remélem és hiszem, hogy a végrehajtó bizottság ülésén Magyarország számára kedvező döntés születik majd” – jelentette ki az elnök.

 

Legfrissebb hírek

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
1 órája

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
23 órája

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45

Öttusa Eb: Négy magyar elődöntős a férfiaknál is Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 20:23

Öttusa Eb: mind a négy női versenyzőnk elődöntős Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.21. 21:31

Koleszár Mihály az Eb előtt: A végéig kell tolni a szekeret!

Egyéb egyéni
2025.07.21. 10:30
Ezek is érdekelhetik