Vívás: Muhari és Gnám főtáblás a marrákesi vk-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 19:55
Gnám Tamara főtáblás (Fotó: Facebook, Hungarian Fencing Federation/Magyar Vívó Szövetség)
A kiemelt Muhari Eszter mellé a főtáblára Gnám Tamara csatlakozott a csütörtöki selejtezőből a párbajtőrözők marrákesi világkupaversenyén.

Nagy menetben van Muhari Eszter: párizsi bronzérmes párbajtőrvívónk két hete pástra lépett a budapesti Grand Prix-viadalon (meglepetésre már a 64 között búcsúzott), aztán visszarepült Amerikába, hogy egyéniben és csapatban is egyetemi bajnoki címet ünnepelhessen a Notre Dame színeiben, majd ismét repülőre ült, és ezúttal Marokkóba utazott.

Marrákes ad ugyanis otthont péntektől vasárnapig a párbajtőrözők világkupaversenyének: a csütörtöki selejtező alól Muhari kiemeltként felmentést kapott, további három magyar azonban pástra lépett az első napon.

Gnám Tamara hibátlan csoportkörének köszönhetően rögtön főtáblára jutott, Kardos Edinára és Dékány Kingára viszont várt az egyenes kieséses szakasz – itt sajnos az utolsó előtti körben egymás ellen kötöttek be. A csatát Kardos nyerte, aki azonban sajnos a 64 közé jutásért vívott asszóját egyetlen tussal elveszítette…

Pénteken következik a férfiak selejtezője Marrákesben: három kiemeltünk, Siklósi Gergely, Koch Máté és Andrásfi Tibor „pihenhet”, hat magyar, köztük a negyedik párizsi aranyérmes, Nagy Dávid pástra lép a második napon.

VÍVÁS
VILÁGKUPAVERSENY, MARRÁKES
Párbajtőr. Nők. Egyéni. A csoportmérkőzéseken: Muhari Eszter (kiemelt), Gnám Tamara 6 győzelem/0 vereség, Dékány Kinga 5/1, Kardos Edina 2/4. A 160 közé jutásért: Kardos–Gogniat (svájci) 15:9. A 96 közé jutásért: Kardos–Dékány 15:11. A 64 közé jutásért: Sersot (francia)–Kardos 13:12

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Petrovszki Áron gyorsan a ranglisták élére került

Utánpótlássport
Tegnap, 11:13

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
2025.05.29. 20:53

Vívás: bronzérmes a női kardcsapat a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 22:30

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a Saint-Maur-des-Fossés-ban rendezett vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:40

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.25. 11:39

Vívás: négyből három válogatót nyert a kadétvilágbajnok Horváth Lotti

Utánpótlássport
2025.05.25. 09:03

Vívás: Szűcs Luca harmadik, Battai Sugár hatodik a limai vk-n

Egyéb egyéni
2025.05.25. 08:04
Ezek is érdekelhetik