Vívás: mindkét tőrcsapat hetedik a kairói világkupa-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.03.09. 18:07
Fotó: Bizzi Team
A nagy ugrás mindkét nemnél sikerült: a férfi- és a női csapat is a nyolc között végzett a tőrözők kairói világkupaversenyén.

Az egyértelmű, mi több, kimondatott már jó néhányszor: a tőrözőknél építkezni kell, s cél, hogy csapatként is ott legyenek a következő olimpián – és az is egyértelmű, hogy a lépésről lépésre haladás első szakasza csak az lehet, ha a világkupaversenyeken a nyolc közé jutnak a válogatottjaink. 

Nos, Kairóban ezt mindkét csapat megtette, a férfiak négyese (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely) ehhez Kínát verte meg, míg a hölgyek (Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra, Wolf Eszter) Dél-Koreát győzte le a nyolcért – és a két együttes innentől is „párban” járt, hiszen előbb mindkét kvartett kikapott, majd nyert, így végzett mindkét csapatunk a hetedik helyen Egyiptomban. 

Fotó: Bizzi Team

VÍVÁS
VILÁGKUPAVERSENY, KAIRÓ
Tőr. Csapat. Férfiak. A 16 közé jutásért: Magyarország–Kolumbia 45:32 (Szemes +4, Dósa +3, Mihályi +3, Tóth G. +3). Nyolcaddöntő: Magyarország–Kína 45:40 (Mihályi +8, Szemes –1, Dósa –2). Negyeddöntő: Franciaország–Magyarország 45:42 (Szemes +1, Dósa –1, Tóth G. –3). Az 5–8. helyért: Hongkong–Magyarország 45:32 (Dósa 0, Mihályi –3, Szemes –10). A 7. helyért: Magyarország–Japán 45:42 (Dósa +12, Szemes 0, Tóth G. –9)

Nők. Nyolcaddöntő: Magyarország–Dél-Korea 45:36 (Pásztor +12, Kondricz +1, Wolf –4). Negyeddöntő: Egyesült Államok–Magyarország 45:42 (Kondricz +4, Lupkovics +2, Pásztor –9). Az 5–8. helyért: Japán–Magyarország 45:33 (Pásztor +2, Kondricz –5, Wolf –9). A 7. helyért: Magyarország–Spanyolország 45:20 (Kondricz +12, Pásztor +8, Lupkovics +5) 


 


 


 

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: április jelöltjei

Utánpótlássport
8 órája

Vívás: ötödik és nyolcadik helyet értek el tőrözőink Vancouverben

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:17

Vívás: Rabb Krisztián aranyérmes a szöuli Grand Prix-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.04. 13:09

Vívás: nyolcaddöntős búcsúk a vancouveri tőr-vk-n

Egyéb egyéni
2025.05.04. 08:52

Vívás: három férfi tőrözőnk folytathatja a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 07:24

Vívás: Pusztai, Szűcs és Katona főtáblás a szöuli GP-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.02. 07:51

Vívás: három női tőrözőnk a vancouveri vk-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.02. 07:45

Jógalégzéssel jutott a csúcsra – B. Nagy Pál 90 éves

Egyéb egyéni
2025.05.02. 06:50
Ezek is érdekelhetik