Vívás: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a marrákesi vk-viadalon

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.03.30. 22:02
Fotó: BIZZI Team
A két kardezüst után megvan a vasárnapi arany: férfi párbajtőrcsapatunk megnyerte a marrákesi világkupa-viadalt.

Az ősszel két aranyat is nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat a világkupa-viadalokon (Bernben és Vancouverben), s a siker azért is szólt igazán nagyot, mert a párizsi aranyérmesek közül csak Koch Máté és Andrásfi Tibor szerepelt a kvartettben – Siklósi Gergely hosszabb pihenőt tartott, Nagy Dávid csípőműtéten esett át. Szerencsére a fiatalok, Kovács Gergely és Keszthelyi Zsombor felvették a kesztyűt, no meg a tempót is, s közülük utóbbi a marrákesi vk-viadalon is bizalmat kapott a csapatversenyen, mégpedig Andrásfi, Koch és Siklósi társaként. És amúgy ezúttal is nagyszerűen vívott!

Akárcsak az olimpiai bajnokaink, és egyébként ez a gárda úgy menetelt a nap folyamán, hogy Siklósi Gergely csak az elődöntőben szállt be: szombaton megnyerte az egyéni viadalt, vagyis számára hosszú volt az a nap, szerencsére az volt a vasárnap is.

A szezon négy világkupaversenyéből hármat Magyarország nyert meg (egyszer ötödik volt a csapat) – szép volt az út Párizsig is, azóta meg még inkább szebb.

A női verseny még nem ért véget Marrákesben, ám az alsóági meccseket levívták a csapatok, így azt rögzíthetjük, hogy a Dékány Kinga, Gnám Tamara, Kardos Edina, Muhari Eszter összetételű kvarttett a 9. lett.

VILÁGKUPAVERSENY, MARRÁKES
PÁRBAJTŐR 
CSAPAT, FÉRFIAK
A 16 közé jutásért
Magyarország–India 45:21 (Keszthelyi +10, Koch +10, Andrásfi +4)
Nyolcaddöntő
Magyarország–Kolumbia 44:20 (Keszthelyi +12, Koch +7, Andrásfi +5)
Negyeddöntő
Magyarország–Egyiptom 40:15 (Keszthelyi +9, Andrásfi +8, Koch +8)
Elődöntő
Magyarország–Franciaország 36:34 (Koch +3, Andrásfi +1, Siklósi –1, Keszthelyi –1)
Döntő
Magyarország–Olaszország 38:28 (Siklósi +9, Keszthelyi +5, Andrásfi –2, Koch –2)

Végeredmény
1. Magyarország (Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor, Koch Máté, Siklósi Gergely)
2. Olaszország
3. Franciaország

 

 

Legfrissebb hírek

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:43

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
2025.08.18. 09:48

Vívás: „Sokáig féltem, hogy juniorkoromra eltűnök” – Spiesz Anna

Utánpótlássport
2025.08.10. 19:32

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.08.04. 00:05

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
2025.08.01. 09:44

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45
Ezek is érdekelhetik