Siklósi Gergely nyerte a marrákesi világkupa-viadalt

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.03.29. 20:37
Siklósi Gergely aranyérmes! (Fotó: Buzzi Team)
A január dohai GP-ezüst után itt az arany: Siklósi Gergely nyerte a férfi párbajtőrözők marrákesi világkupaversenyét!

 

Csak figyelni kell, mit mond, mert az rendre úgy is lesz. 

Siklósi Gergely január végén ezüstérmet szerzett a dohai Grand Prix-viadalon, s akkor azt mondta, egyre inkább érti magát és azt is, mit is kell csinálnia a páston, de ettől még előfordulhat, hogy a következő versenyen, a heidenheimi világkupa-viadalon az első körben kiesik. 

Így történt. 

Aztán március elején a budapesti Grand Prix-versenyen a nyolcas táblára jutott, s bár nem volt túl boldog amiatt, hogy nem szerzett érmet, hiszen kikapott a svájci Ian Hauritól: leginkább az bosszantotta, hogy noha készült ellenfelére és ellenfeléből, mégsem találta az ellenszert. 

És akkor ott, a BOK Csarnokban úgy búcsúzott: „Igyekszem ezeket a hibáimat már Marrákesben kijavítani.”

És megint csak az történt, amit ígért!

Szombaton a főtáblán egy nagyon összeszedett Siklósi Gergelyt láthattunk a páston, jöhetett szembe bárki, egyéni világbajnokunk ezúttal megtalálta az ellenszert – mindenki ellen. 

A döntő harmadik felvonásának 14:13-as Siklósi-előnnyel „vágtunk” neki, nem volt bizonytalankodás, nem volt megingás, de volt egy együttes találat, aztán meg jött a szintén megszokott Siklósi-üvöltés – megérdemelten. 

VÍVÁS
VILÁGKUPAVERSENY, MARRÁKES 
PÁRBAJTŐR
FÉRFIAK, EGYÉNI
A 32 közé jutásért
Siklósi–Svelidze (orosz) 15:13
Andrásfi–Krasnyuk (ukrán) 15:12
Somody S.–Kuzmin (kazah) 15:7
Gavalda (spanyol)–Koch 15:13
Szapary (amerikai)–Nagy D. 15:12
Loyola (belga)–Keszthelyi 15:13
A 16 közé jutásért
Siklósi–Kvon O Min (dél-koreai) 15:7
Jean Joseph (francia)–Andrásfi 15:12
Lan Ming-hao (kínai)–Somody S. 15:11
Nyolcaddöntő
Siklósi–Lan Ming-hao 13:11
Negyeddöntő
Siklósi–Fafard (kanadai) 15:8
Elődöntő: Siklósi–Imrek (amerikai) 15:11
Döntő: Siklósi–Jurka (cseh) 15:14
Végeredmény 
1. Siklósi Gergely, 2. Jurka, 3. Imrek és Di Veroli (olasz), …17. Andrásfi Tibor, …22. Somody Soma, …34. Koch Máté, …38. Nagy Dávid, …61. Keszthelyi Zsombor

 

Legfrissebb hírek

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
7 órája

Kósa Miklós: Ne legyen elvárás példamutatás nélkül

Utánpótlássport
19 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
2025.10.02. 08:30

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 09:25

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Vívás: dupla dobogóval kezdte az idényt Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
2025.09.30. 18:20

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:05

Vívás: menni vagy nem menni?

Utánpótlássport
2025.09.24. 09:03
Ezek is érdekelhetik