Bronzéremért lőhet a férfi puskás csapat a légfegyveres Eb-n

Vágólapra másolva!
2025.03.11. 11:31
Péni István (Fotó: Árvai Károly)
A magyar férfi puskás csapat a trió versenyszám bronzérmérkőzésén léphet lőállásba kedden az eszéki légfegyveres Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Péni István, Pekler Zalán, Hammerl Soma alkotta magyar hármas a kvalifikáció első szakaszában – melyben a nyolc közé jutás volt a tét – 625.9 körrel a hatodik helyen végzett a 13 csapatot felvonultató mezőnyben.

A negyeddöntőben már az volt a cél, hogy az első négy hely valamelyikén zárjanak Péniék, ami sikerült nekik: 626.4 körrel a negyedik helyen bejutottak az elődöntőbe.

A viadal következő szakaszában ismét 626.4 kört értek el, amivel harmadikok lettek, ezzel pedig a bronzcsatába jutottak, ahol az ukrán csapat lesz az az ellenfelük.

Kedden még a női légpuska trió versenyszámát rendezik meg, míg férfi és női légpisztolyban az új egyéni versenyt, a szólót.

 

Legfrissebb hírek

Nagy György maradt az Európai Sportlövők Szövetségének alelnöke

Egyéb egyéni
6 órája

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

Sportlövő Bajnokok Ligája: aranyérmes a férfi puskacsapat

Egyéb egyéni
2025.10.04. 17:04

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42
Ezek is érdekelhetik