Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Vágólapra másolva!
2025.03.20. 20:41
Fotó: Getty Images
Döntően szervezési és infrastrukturális okok miatt nem idén, hanem csak jövőre véglegesítik a 2032-es brisbane-i nyári olimpia programjának sarkalatos pontjait.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azok után döntött az egyéves csúszásról, hogy megismerte az ausztrál rendezők problémáit. Az Olimpiai Charta egyik szabálya kimondja, hogy az ötkarikás programról a NOB ülésszaka dönt „elvileg hét évvel az érintett olimpiai játékok megkezdése előtt”.

A NOB jelezte, hogy a halasztásnak vannak előnyei is: a szervezőknek több idejük lesz felülvizsgálni, illetve elfogadtatni a kritikus beruházásokat, tovább lehet finomítani, optimalizálni a programot, valamint egyeztetni a sportági nemzetközi szövetségekkel.

A szervezők hangsúlyozták, hogy így is bőségesen lesz idejük a sportolóknak megfelelően felkészülni a menetrendekre.

Amikor 2021-ben Brisbane elnyerte a rendezés jogát, a városnak a valaha volt leghosszabb felkészülési időszak, 11 év állt rendelkezésére, ám különféle problémák – főleg létesítményekkel kapcsolatos beruházások – miatt nem minden téren tudta megkezdeni az előkészületeket.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
14 órája

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Felfüggeszthetik az izraeli kosárcsapatokat, ha a NOB azt javasolja

Kosárlabda
2025.09.27. 10:27

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26
Ezek is érdekelhetik