Öt klasszistól búcsúztak az evezősök gáláján

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 21:56
Sikeres évet zártak a magyar evezősök 2024-ben, amelyet a Millennium Házában ünnepeltek meg, egyúttal elbúcsúztattak öt vb-érmes és Európa-bajnok versenyzőt is.

Nyitó beszédében Cseh Ottó, a Magyar Evezősszövetség elnöke elsőként azt emelte ki, hogy 54 év után milyen jól szervezett Európa-bajnokságot, illetve ezzel párhuzamosan olimpiai kvalifikációs versenyt rendezett a MESZ, illetve azt is kiemelte, hogy ezúttal is sikerült versenyzőt kvalifikálniuk az olimpiára. Emellett külön megköszönte annak az öt világklasszis versenyzőnek a teljesítményét, akik neve az elmúlt évtizedben fémjelezte a sportág honi eredményességét.

A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Fábián László főtitkár azt dicsérte, hogy mennyire tudatosan építkezik a szövetség és támogatja, illetve működik együtt a műhelyekkel, amelynek látszanak is az eredményei, míg Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azt emelte ki, hogy reményei szerint 2036-ban Budapesten rendezik majd a nyári olimpiát és paralimpiát, ott pedig nem fordulhat elő az, ami Párizsban, hogy egy evezős sem szerzett kvótát a paralimpián, sőt, akkor minden számban ott kell lennie a magyar versenyzőknek.

Ami a búcsúzókat illeti: Simon Béla és Juhász Adrián 2015-ben Európa-bajnokságot, egy évvel később Kolláth Vanda kormányossal kiegészülve világbajnoki címet szerzett, előbbi két (2012, 2016), utóbbi egy (2016) olimpián szerepelt. Furkó Kálmán és Szabó Bence 2021-ben és egy évvel később is Európa-bajnok volt könnyűsúlyú kettesben, emellett két világbajnoki ezüstöt is szereztek és a szegedi Eb-n is a dobogó második helyen végeztek. Galambos Péter 2019-ben és 2021-ben lett Európa legjobbja könnyűsúlyú egypárevezősben, emellett három vb-ezüstöt is begyűjtött. Hiányuk nyilván érzékeny veszteség a magyar evezőssport számára, így búcsúzóul azt kívánták, hogy a mostani fiatalok ne hagyják, hogy benője a gaz azt az utat, amit ők kitapostak.

Ezt követően a jelen – Gadányi Zoltána és Pétervári-Molnár Bendegúz – és a jövő legjobbjait és mestereiket, illetve a legeredményesebb szakosztályokat díjazták, valamint az egyetemi vb-n és a korosztályos Eb-ken érem-, illetve pontszerző helyen végző versenyzőket, és külön elismerésben részesültek az idei Eb szervezői is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik