Hét férfi párbajtőrözőnk a dohai GP-viadal főtábláján

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.01.25. 17:06
Kovács Gergely (Fotó: Árvai Károly)
A három kiemeltünk mellé szombaton a férfi párbajtőrözők selejtezőjéből további négy magyar csatlakozott a főtáblára a dohai Grand Prix-viadalon.

 

Remek szombatot zártak férfi párbajtőrözőink Dohában: bár a vasárnapi főtáblás küzdelmek lesznek az igazán fontosak, a selejtező kapcsán is megérdemlik a dicséretet a mieink.

A dohai Grand Prix-viadal szombati napja alól három kiemeltünk, Andrásfi Tibor, Koch Máté és Siklósi Gergely felmentést kapott, további öt magyar viszont pástra lépett – és négy csatlakozott is az olimpiai bajnokokhoz!

Az ötödiknek, Osman-Tousan Maruánnak ez azért nem sikerült, mert a főtáblára jutásért Keszthelyi Zsomborral vívott… Ezúttal Keszthelyi volt a jobb, és az egyeneses kieséses szakaszt sikerrel vette rajta kívül Kovács Gergely és Bakos Bálint is, míg Somody Soma már a csoportkör után csomagolhatott, s készülhetett a vasárnapra.

A GP-viadal záró napján tehát hét férfi párbajtőrözőnk köthet be, míg a hölgyek versenyén öt magyarnak (Muhari Eszter, Kardos Edina, Nagy Blanka, Gnám Tamara, Salamon Réka) szurkolhatunk.

GRAND PRIX-VERSENY, DOHA 
Párbajtőr. Férfiak. Egyéni. A csoportmérkőzéseken: Andrásfi Tibor, Koch Máté, Siklósi Gergely (kiemeltek), Somody Soma 5/1, Bakos Bálint 5/1, Keszthelyi Zsombor 3/3, Kovács Gergely 3/3, Osman-Touson Maruán 3/3. A 96 közé jutásért: Kovács G.–Johanides (szlovák) 15:14, Keszthelyi–Szon Min Szeong (dél-koreai) 15:9, Osman-Tousan–Jü Meng-hsziang (kínai) 14:12, Bakos–Lee (szingapúri) 10:7. A 64 közé jutásért: Kovács G.–Lau (hongkongi) 15:4, Keszthelyi–Osman-Tousan 14:12, Bakos–Rod (portugál) 10:9   

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Petrovszki Áron gyorsan a ranglisták élére került

Utánpótlássport
Tegnap, 11:13

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
2025.05.29. 20:53

Vívás: bronzérmes a női kardcsapat a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 22:30

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a Saint-Maur-des-Fossés-ban rendezett vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:40

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.25. 11:39

Vívás: négyből három válogatót nyert a kadétvilágbajnok Horváth Lotti

Utánpótlássport
2025.05.25. 09:03

Vívás: Szűcs Luca harmadik, Battai Sugár hatodik a limai vk-n

Egyéb egyéni
2025.05.25. 08:04
Ezek is érdekelhetik