Gulyás Michelle lett az Év női sportolója

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2025.01.13. 22:10
Gulyás Michelle (Fotó: Árvai Károly)
Gulyás Michelle lett az Év női sportolója a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán. Az olimpiai bajnok öttusázó hétfő este, a budapesti Operaházban vette át az elismerést.

Az újpestiek 24 éves öttusázója nem akármilyen évet tudhat maga mögött, hiszen sokáig az is kérdéses volt, ott lehet-e a párizsi olimpián. Végül a hazai sportági szövetség öt jelölte ki Erdős Ritával szemben, a döntést pedig remek teljesítménnyel, olimpiai aranyéremmel támasztotta alá. Gulyás ráadásul világcsúccsal nyerte meg a hagyományos öttusa utolsó olimpiai aranyát.

„Gyulai Zsolt elnök úr szerencsét hoz nekem, ebben az évben minden díjat tőle vehettem át – mondta a színpadon Gulyás Michelle. – Nehéz év volt, úgy éreztem, hogy ha leküzdök egy nehézséget, jön egy másik, ami a helyébe lép. Hatalmas hittel, kitartással, küzdéssel és a támogatói közegemnek hála sikerült ezeket az akadályokat leküzdeni és megvalósítani a gyerekkori álmomat. Hálás vagyok Balogh Gábornak, a Magyar Öttusaszövetség elnökének, amiért bízott a képességeimben.”

A kategóriában egyébként a győztes Gulyás Michelle mellett az olimpiai bajnok tekvandós, Márton Viviana valamint az olimpián és Európa-bajnokságon is All Star-csapattag, Eb-gólkirálynő kézilabdázó, Klujber Katrin került be a legjobb háromba.

 

Legfrissebb hírek

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Öttusa ob: Szép Balázs zárta az élen a körvívást a pénteki nyitányon

Egyéb egyéni
2025.05.23. 17:54

Tekvandó: Salim Kamilah bronzérmes az Elnök-kupán

Egyéb egyéni
2025.05.18. 21:51

Belák János: Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.05.13. 17:43

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
2025.05.11. 14:05

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:21

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:27
Ezek is érdekelhetik