Igazi tündérmesébe illő történet Paul Limé. A 70 éves szingapúri játékos karrierje során összesen 37 BDO-, valamint WDF-tornagyőzelmet szerzett, az 1990-es lakeside-i világbajnokságon, a második fordulóban az ír Jack McKenna ellen azóta is egyedülálló kilencnyilast dobott, majd 1994-től a PDC versenyein szerepelt. Az idők során közönségkedvencé váló Limnek 2017-ben, az Alexandra Palace-ban is volt egy kísérlete a második körben Gary Anderson ellen, ám a dupla 12-t elvétette – ő lehetett volna az első, aki mindkét szervezet világbajnokságán kilencnyilast dob.
Idén, harminc évvel a legutóbbi szereplése után ismét kvalifikált a lakeside-i vb-re. Egymás után három döntő szettes meccset is túlélve bejutott az elődöntőbe (ezzel megdöntve saját egyéni legjobbját, a szintén 1990-hez köthető negyeddöntőt), melyben rendkívül simán, 5:0-val búcsúztatta a 11. kiemelt amerikai Jason Brandont, és elérte élete első, egyben utolsó világbajnoki döntőjét. Az esélyek viszont ellenfele, Shane McGuirk mellett szóltak. A 29 éves ír dartsos ellentmondást nem tűrően teljesített az egész vb-n – szinte végig 90 feletti átlagokat produkált, játszmát sem veszített, a második körben a 13. kiemelt Edwin Torbjörnssont döbbenetes, 100 százalékos kiszállózással ejtette ki (mind a kilenc nyíl jó helyre ment).
Lim már a találkozó elején is magas színvonalon játszott, ám McGuirk magabiztosabban kiszállózott. Az első játszma döntő legig ment, a másodikban mindkét oldalról jött egy-egy 12 nyilas, a harmadikat az ír lesimázta, a negyedikben sem volt kérdés – hiába nem játszott gyengén Lim, még szépített is a szettekben, úgy tűnt, egyoldalú lesz a döntő. Főleg, miután egy 110-es kiszállóval már 5:1-re vezetett az ír. Ezután viszont egyre inkább magára talált a szingapúri dartsos, a hetedik szettben előhúzott egy 120-as kiszállót is, majd hátsó pályáról megnyerte azt a leget, melyben McGuirk a győzelemért kezdhetett volna. A lendület aztán hozzásegítette egy újabb győztes szetthez – már 3:5-nél járt Lim, és közeledett a duplákon bizonytalankodó ellenfelére, kezdett élessé válni a meccs…
Ekkor azonban az ír megrázta magát, és több 100-as vagy afölötti körrel rukkolt ki, míg Lim egy 171-es körére több negyven, ötven körüli jutott – az utolsónak bizonyuló legben megoldotta a dupla 20-at, így kisebb nehézségek árán érvényesítette a papírformát. Shane McGuirk az első ír világbajnok, egyik szervezetnél sem nyert vb-címet korábban ír dartsos.
„Alig jutok szóhoz, ennél felszabadultabb nem is lehetek, miután a győztes dupla bement – mondta Shane McGuirk – Paul végig nyomás alatt tartott, gyakran jól váltott le a tizenkilencesre, és ahogy zárkózott fel rám, azt mondtam magamnak, még mindig vezetek, csak menj tovább, és sikerülni fog. Szerencsére nekem jött ki a lépés a végén, de a breakek után hullámzott a játékom, ebből ki kellett jönnöm valahogy.”
A világbajnok után pedig Paul Lim is szót kapott. „Szeretnék köszönetet mondani a közönségnek, fantasztikusak vagytok! Nagy hátrányban voltam, de kitartottam amellett, hogy egy pillanatig se adjam fel, mint ahogy az élet többi területe is erről kell szóljon. Minden jót kívánok nektek, és jövőre visszatérek!” Azok után, hogy második körös győzelmét követően arról beszélt, hogy ez az utolsó vb-je, talán ez utóbbi mondat arra utalt, hogy meggondolta magát…
Sorozatban harmadik WDF-vb-címét szerezte meg a nőknél a 20 éves Beau Greaves. Ugyan a torna során többször elmaradt a saját legjobbjától, de a bomba forma éppen attól bomba forma, hogy azt nem lehet állandóan, szünet nélkül hozni – összevetésképp, az októberi, budapesti World Mastersen egy alkalommal 105 fölötti átlaggal nyert meccset, többször pedig a 100-at megközelítővel, ehhez képest a vb-n csak egyszer ment 85 fölé. Ám kiemelendő, ezzel a teljesítménnyel is abszolút kiemelkedett a mezőnyből. Ellenfele a nála két évvel fiatalabb Sophie McKinlay volt – a skót első világbajnokságán máris a döntőig menetelt, az első körben bravúrosan legyőzve a négyszeres vb-győztes Lisa Ashtont, később a hetedik kiemelt Irina Armstrongot és a második kiemelt holland Aileen de Graafot, az elődöntőben pedig hátrányból fordított a holland Lerena Rietbergen ellen. Emellett az ifjúsági lánydöntőbe is bejutott, ám abban kikapott az angol Paige Paulingtól.
Az első játszmában a címvédő alaposan bajlódott a kiszállókkal, a skót két breakkel is meglepte Greavest, az angol játékos ezzel először veszített játszmát a torna során. A folytatásban viszont képes volt javítani, három ötkörös leggel egyenlített, majd egy újabb semmire nyert játszmával már vezetett – McKinlay eközben egyre rosszabbul dobta a tömeget, ekkorra már alig volt momentuma a mérkőzésen. A negyedik játszmában még visszajöhetett volna a meccsbe a skót – előbb majdnem kiszállt bravúrral 150-ről, a két tripla 19 után a dupla 18 nem sikerült, a következő körben viszont nem oldotta meg a maradék 28-at. Ám Greaves is hibázott 20-ra, így McKinlay egy dupla 7-essel breakelt. A 20 éves angol azonban egy 15 nyilassal egyenlített, majd 180-nal kezdve egy 14 nyilassal visszabreakelt, a kezdését hozva pedig már 3:1-es szettelőnyben volt. Ugyan az ötödik játszmában 2–0-nál is volt egy breakje a skót versenyzőnek, ez már csak szépségtapasz lehetett, ugyanis az azt követő legben Beau Greaves a 89-et stílusosan bullal oldotta meg.
Női világbajnokságot először 2001-ben rendeztek még a BDO szervezet égisze alatt, az első években az angol Trina Gulliver 2007-ig sorozatban hétszer nyert – Beau Greaves lett a második hölgyversenyző, aki egymás után legalább kétszer megvédte vb-címét Lakeside-ban.
„Sophie abszolút büszke lehet magára, igazán tehetséges játékos, emberként és dartsosként is nagyszerű – méltatta ellenfelét Greaves. – Végig nyomás alá helyezett, nem hagyhattam ki egy pillanatra se, nagy megkönnyebbülés volt, amikor megnyertem a negyedik szettemet is, hiszen az már a végső győzelmet is jelentette. Jobb játékra számítottam magamtól, de végső soron a győzelem a lényeg, így örülök. Az ehhez hasonló nehéz mérkőzések teszik az embert jobb játékossá.”
DARTS
WDF-VILÁGBAJNOKSÁG, FRIMLEY GREEN (221 000 font)
Döntő
Férfiak
Shane McGuirk (ír, 90.31)–Paul Lim (szingapúri, 83.76) 6:3 (3–2, 3–2, 3–0, 3–1, 2–3, 3–1, 2–3, 1–3, 3–0)
Nők
Beau Greaves (angol, 1. kiemelt, 83.92)–Sophie McKinlay (skót, 73.81) 4:1 (2–3, 3–0, 3–0, 3–1, 3–1)