Darts-vb: Peter Wright úgy érzi, nincs mentsége a kiesés után

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.02. 17:09
Jövőre újra megpróbál a csúcsra érni (Fotó: Getty Images)
A Londonban zajló PDC-dartsvilágbajnokságon a negyeddöntőben véget ért Peter Wright álma, vagy legalábbis egy évvel későbbre tolódott a megvalósítása, hogy harmadszor is magasba emelhesse a Sid Waddell-trófeát, miután 5:2-re kikapott Stephen Buntingtól. A búcsú után Wright elárulta, ellenfele egyszerűen jobb volt a szerdai meccsen. A szintén nyolc között kieső Gerwyn Price is csalódottan beszélt azt követően, hogy 2:0-s vezetésről kapott ki Chris Dobeytól.

 

Sokáig nem úgy tűnt az első szerdai elődöntő után, hogy Gerwyn Price majd búcsúzóként nyilatkozik a Chris Dobey elleni meccs után, hiszen az elején 2:0-ra is vezetett már – mégis az angol örülhetett, 5:3-ra megnyerve a találkozót, amivel pályafutása során első alkalommal játszhat világbajnoki elődöntőben. A korábbi világbajnok Price a mérkőzés után elmondta, valóságos rémálom volt neki a mostani torna, mert évek óta őt kínzó fülbaja kiújult.

„Olyan érzés, mintha egy medencében úsznék, és bedugulna a fülem. Nagyon zavaró, aztán persze ki tudom »pattintani«, de néhány perccel később ismét olyan, mintha bedugult volna a fülem. Nagyon zavaró, valóságos rémálom, és már évek óta küzdök vele. Most antibiotikumokat szedtem egy hétig, de nem segített, úgyhogy azt hiszem, a világbajnokság után felkeresek egy fül-orr-gégész specialistát. Már régóta esedékes lett volna, és sok időpontot el is mulasztottam, mert mindig kikötöttem valamilyen tornán, és dartsoztam” – árulta el Price a Dobey ellen elveszített mérkőzése után.

Az esti programban aztán búcsúzott a tornától a kétszeres világbajnok Peter Wright is, aki pedig arra készült, hogy idén harmadszor is magasba emeli a végső győztesnek járó Sid Waddell-trófeát. Ez az álma azonban legalább egy évvel eltolódott a Stephen Bunting elleni vereség után.

„Nincs mentségem a vereségre, Stephen sokkal jobban játszott nálam, és akár hamarabb is lezárhatta volna a meccset, de végül sikerült két szettet nyernem. Jobban is megizzaszthattam volna, de nem jártam sikerrel. Igazából véve nem voltam Stephen ellenfele, és csak magammal játszottam, és még azzal is küzdöttem, hogy oda dobjam a nyilakat, ahova menniük kéne. Összességében egyébként azt hiszem, jól játszottam a világbajnokságon, három szép győzelmem is volt, nyertem a világbajnok Humphries ellen is. Idén nem is kell olyan sok mindent megvédenem, csak az Európa-bajnokságon vagyok címvédő, úgyhogy bizakodva várom az év hátralévő részét” – összegezte vb-szereplését és tekintett előre 2025-re az 54 éves skót.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Peter Wright (skót, 17., 92.41)–Stephen Bunting (angol, 8., 95.55) 2:5
Luke Littler (angol, 4., 101.54)–Nathan Aspinall (angol, 12., 96.31) 5:2
KORÁBBAN
Chris Dobey (angol, 15., 95.38)–Gerwyn Price (walesi, 10., 92.74) 5:3
Michael van Gerwen (holland, 3., 103.10)–Callan Rydz (angol, 103.88) 5:3

 

Legfrissebb hírek

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
17 órája

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
Tegnap, 6:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42
Ezek is érdekelhetik