Sulyok Tamás az Év Sportolója Gála fővédnöke

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.12.20. 14:54
Fotó: Dr. Sulyok Tamás Facebook-oldala
Az MTI a Magyar Sportújságírók Szövetségére (MSÚSZ) hivatkozva közölte, hogy Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz a januárban sorra kerülő 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála fővédnöke.
 

„A Magyar Sportújságírók Szövetsége örömmel adja hírül, hogy dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök úr elfogadta a meghívásunkat és a felkérésünket: feleségével, Nagy Zsuzsannával együtt részt vesz a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán, amelynek fővédnöke és egyik díjátadója lesz. Az egyes kategóriák jelöltjeinek a neve hétfőn vált ismertté, amikor elindult a sportújságírók szavazása, tíz nappal a Sportgála előtt pedig Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke – ugyancsak az M4 Sport televízió élő adásában – jelenti majd be az egyes kategóriák három-három legjobbját. Ők kapnak meghívást 2025. január 13-ára, az Operaházba, ahol a győztesek kilétére fény derül és a sportvilág kiválóságaitól vehetik át az elismeréseket az élő televíziós díjátadó ünnepség keretében. A magyar sport hagyományos, nagy presztízsű gálaestjét – ezúttal az olimpia, a paralimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság éve, a sport szempontból különleges 2024-es esztendő lezárásakor – az államfő személyes jelenléte és szerepvállalása még rangosabb eseménnyé teszi” – olvasható a közleményben.

 

Legfrissebb hírek

Ismét a Nemzeti Sport nyerte meg a Hoffer-kupát

Minden más foci
2025.05.27. 17:20

MSÚSZ: először rendezték meg külhoni helyszínen a magyar sportújságírók kongresszusát

Egyéb egyéni
2025.05.26. 22:15

Szilágyi Annáé lett a világ legjobb sportképe a fiatal fotósok kategóriájában

Egyéb egyéni
2025.05.14. 10:17

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Emléktáblát avattak a holokauszt MTK-s áldozatainak tiszteletére

Egyéb egyéni
2025.04.16. 20:40

Letette az esküt a Speciális Olimpia Téli Világjátékokra utazó magyar csapat

Téli sportok
2025.02.24. 13:55

Sulyok Tamás a Sándor-palotában fogadta az MSÚSZ életműdíjasát és elnökét

Minden más foci
2025.02.17. 16:50

Bölöni életműdíja felrobbantotta a kommentszekciót

Minden más foci
2025.01.14. 14:28
Ezek is érdekelhetik