Nem kap extrabüntetést a párizsi olimpiától visszalépett japán tornász

Vágólapra másolva!
2024.12.09. 23:12
Fotó: Getty Images
Nem kap külön büntetést Mijata Soko japán tornász, aki korábbi magánéleti „botlásai” miatt visszalépett a párizsi olimpiától, nehéz helyzetbe hozva így a női válogatottat.

 

Hazája szövetsége most úgy döntött, hogy nem szankcionálja Mijatát, az indoklás szerint már megfizette az árát az olimpiai távolmaradással, és „nagyon megbánta cselekedeteit”.

„Ha esélyt adunk neki a visszatérésre, az előrelépést jelent a céljai felé, és megakadályozza, hogy megismétlődjenek ezek a tettek” – jegyezte meg Fudzsita Tadasi, a Japán Tornaszövetség elnöke.

Mijata azért nem indult a francia fővárosban, mert bevallotta, hogy 19 évesen alkoholt fogyasztott és cigarettázott a monacói edzőtáborban. Japánban húsz év alattiak számára tilos a dohányzás és az italozás. A tornász szeptember 21-én töltötte be a 20. életévét. Visszalépése azt eredményezte, hogy a japán válogatott tartalékversenyző nélkül állt fel az olimpián, és lett végül nyolcadik.

A Japán Olimpiai Bizottság szerint minden bizonnyal Mijata volt az első sportoló az országban, aki nem sérülés vagy betegség miatt lépett vissza olimpiától. Mivel nem egészségi problémával került ki a válogatottból közvetlenül a játékok előtt, ezért a helyére nem lehetett mást benevezni.

A japán női tornacsapat abban bízott, hogy a háromszoros Ázsia-bajnoki ezüstérmes, gerendán 2022-ben vb-bronzérmes Mijata vezetésével 1964 után ismét érmet szerez csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38
Ezek is érdekelhetik