„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.22. 13:59
Szatmári András Tuniszban tér vissza (fotó: Árvai Károly)
Szatmári András volt a Nemzeti Sportrádió Sportreggel című műsorában Szőke Viktória, Kovács Erika, Gyurta Gergely és Erdei Márk vendége, az olimpiai ezüstérmes és világbajnok kardvívó beszélt a januári visszatéréséről és a párizsi vereségről is.

Szatmári András hosszú kihagyás után tér vissza a vívás világába, az első versenye Tuniszban lesz január 10-12. között.

„Gyakorlatilag Párizs óta pihentem, két hónapot biztosan kihagytam, tizenvalahány éve nem volt ilyen. Az edzőmmel ezt megbeszéltük, erre mentálisan és fizikailag is szükségem volt.”

Szatmári hozzátette, hogy a tuniszi túra nem a legkellemesebb, hiszen átszállással lehet csak oda eljutni, és maga a versenyhelyszín és a miliő sem a legjobb. Nagy elvárásokat nem támaszt magával szemben, főleg hogy kicsúszott a legjobb tizenhatból a világranglistán.

„Négy-öt éve nem voltam ilyen hátul, vagyis a huszonhetedik helyen. Kardvívásban nagyon megnövekedett a mezőny, ha beleszalad az ember egy vereségbe az elején, utána nagyon nehéz ellenfelet is kaphat.”

Beszélt a vívásmentes időszakáról, amikor több ideje maradt a családjára is. Követte a magyar bajnokság döntőjét, Rabb Krisztián elsősége nem lepte meg, inkább csak az, hogy az elődöntője szoros volt. És hogy mi maradt meg az olimpiáról?

„Feledhetetlen a Grand Palais-élmény, a levonulás, a dobogóra állás. De tagadhatatlan, hogy bennem van, hogy nem nyertünk, és nem tudom, hogy el fog-e múlni. Reálisnak tartom az eredményt, mert Dél-Korea aznap jobb volt.”

Szatmári elárulta, utólag sem csináltak volna semmit másként.

„Nem volt extra sok hibánk, nem vívtunk nagyon rosszul. Inkább az volt nagy szám, hogy a milánói vb-n megvertük őket, pedig az a Dél-Korea erősebb volt, mint az olimpián.”

Visszatérve az előtte álló tuniszi versenyre, elmondta, hogy annyira nem érdekli, kik lesznek ott, csak magára fog figyelni.

„Ez egy egyéni verseny, ne a csapatversenyen derüljön ki, hogy milyen állapotban vagyok. Ott nagyobb a teher. De most nem elvárható a férfi kardcsapattól, hogy komoly eredményt érjen el. Ha a szövetség ezt nem így kommunikálja le, akkor az hiba. Most nem lehet ránk nyomást helyezni, átalakult a csapat, idő kell, hogy beérjen. Nem biztos, hogy minden Eb-n és vb-n éremmel jövünk haza. Ha mégis, az pozitív csalódás lesz.”

Szatmári hozzátette, hogy három és fél év múlva lesz egy olyan verseny, amit meg akar nyerni, utalva erre a 2028-as olimpiára. Pengeéhséget nem érez, de a rendszerszerűség hiányzott, jó volt visszatérni. De nem érzi magát attól jobbnak, ha egész nap vív, be kell osztani az edzést, hogy motivált maradjon.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJÁK MEG!

 

 

Legfrissebb hírek

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
40 perce

Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

Egyéb egyéni
5 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
14 órája

Vívás: még együtt maradhat a junior férfi párbajtőr-válogatott

Utánpótlássport
2025.05.09. 20:26

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
2025.05.09. 10:48

Szilágyi Áron: Nem biztos, hogy a műtét nélkül egyáltalán folytattam volna a vívást

Egyéb egyéni
2025.05.08. 18:37

Vívás: versenyből is megárt a sok a szövetségi kapitány szerint

Utánpótlássport
2025.05.08. 09:03

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
2025.05.07. 22:50
Ezek is érdekelhetik