Az elnökjelölt Vatanabe szerint a NOB-nak új alapokra kell helyeznie a marketingstratégiáját

Vágólapra másolva!
2024.12.11. 17:36
Vatanabe Morinari szerint változásokra van szükség (Fotó: Getty Images)
A japán elnökjelölt, Vatanabe Morinari szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) új alapokra kell helyeznie a marketingstratégiáját.

A márciusi elnökválasztáson induló japán üzletember és sportdiplomata – aki 2017 óta vezeti a Nemzetközi Tornaszövetséget – úgy véli, hogy az ötkarikás szervezetnek a korábbinál magasabb értékeket kell biztosítania a szponzoroknak, és ezért felül kell vizsgálnia a meglévő üzletpolitikáját.

„Sok japán cég szeretné szponzorálni az olimpiai játékokat, mert nagy értéket jelentenének a vállalat számára. Támogatni akarnak, de természetesen értékekre van szükségük. Sok pénzt fizetnek, de a cég nem kapja meg a hasznát, ez probléma” – mondta Vatanabe Morinari, aki a 2021-es tokiói olimpia szervezőbizottságának is tagja volt.

Hangsúlyozta: ha cégelnök lenne, azt mondaná, hogy inkább a labdarúgást támogatná, mert ott tud reklámozni. Hozzátette: a NOB – amely nem engedélyezi a szponzorok számára, hogy a pályákon, arénákban, stadionokban reklámozzanak a játékok idején – 2.295 milliárd dolláros bevételre tett szert legfőbb szponzoraitól a 2017 és 2021 közötti időszakban. Ez az olimpiai mozgalom második legnagyobb bevételi forrása, míg a műsorszolgáltatók 4.544 milliárd dollárt fizettek ugyanebben az időszakban.

„Meg kell változtatnunk a marketingrendszert. Ez a jelenlegi »megjelenítheted az öt karikát, és adj 200 vagy 300 milliót« nem folytatódhat” – mondta Vatanabe.

Az idei párizsi olimpia után három japán kiemelt szponzor – a Toyota, a Bridgestone és a Panasonic – fejezte be az együttműködést a NOB-bal.

A 65 esztendős japán sportdiplomata arra is kitért, hogy a NOB döntéshozatali folyamatát is felül kell vizsgálni. Szerinte Thomas Bach elnöklése alatt az elnök és a végrehajtó bizottság túl nagy hatáskört kapott.

„Sokan szeretnének részt venni a NOB döntéseiben, mert sportcsalád vagyunk, de a végrehajtó testülete túl erős – jegyezte meg. – Sok dologról csak a testületi tagok vagy az elnök döntenek. Ez nem olyan jó. A NOB-nak tiszteletben kell tartania a nemzetközi szövetségeket és a nemzeti olimpiai bizottságokat. Most a NOB nagyon erős. A nemzetközi sportszövetségeknek és a nemzeti olimpiai bizottságoknak össze kell fogniuk, mert most kicsit olyan a helyzet, mintha utasításokat kapnának.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik médiafelelőse jelezte: nem kommentálják az egyes elnökjelöltek véleményét, de a NOB marketingprogramját erősnek tartja.

„A marketingprogram helyzetét és pozitív kilátásait a múlt héten már nyilvánosságra hozták a NOB háromnapos ülésén, és a résztvevők nagy megelégedéssel üdvözölték a NOB és így az egész olimpiai mozgalom nagyon pozitív pénzügyi helyzetét” – áll a közleményében.

Vatanabe mellett hatan kandidálnak a leköszönő Bach posztjára: Kirsty Coventry – egyedüli nőként –, a 200 méter hát 2008-as ötkarikás bajnoka, Sebatian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusaszövetség és a NOB alelnöke, Fejszal al-Husszein jordán herceg, David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) elnöke, valamint Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí- és Hódeszkaszövetség (FIS) elnöke.

Az elnökválasztást a NOB március 18. és 21. között sorra kerülő tisztújító kongresszusán rendezik meg a görögországi Olümpiában.

 

Legfrissebb hírek

Az emberek elnökei – Deák Zsigmond publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
16 órája

Sebastian Coe: az atlétika továbbra is jó partnere lesz az olimpiai mozgalomnak

Atlétika
2025.03.24. 12:13

Hősként fogadták otthon a NOB új elnökét – videó

Egyéb egyéni
2025.03.24. 10:32

Az igazán meglepő az volt, hogy az első körben eldőlt – Csurka Gergely a NOB-elnökválasztásról

Úszás
2025.03.23. 12:16

Megint elmehet a falig – Bobory Balázs jegyzete

Egyéb egyéni
2025.03.21. 23:21

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

David Lappartient nem indul a Francia Olimpia Bizottság elnöki posztjáért

Egyéb egyéni
2025.03.21. 15:42
Ezek is érdekelhetik