Vívás: négy magyar folytathatja a férfi párbajtőrözők vancouveri vk-viadalának főtábláján

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.11.23. 08:12
Somody Soma (Fotó: HUNFENCING)
Két kiemeltünk mellé további két magyar csatlakozott a férfi párbajtőrözők vancouveri világkupaversenyének pénteki selejtezőjéből.

Öt magyar lépett pástra a férfi párbajtőrözők vancouveri világkupa-viadalának – magyar idő szerinti – péntek éjszakai selejtezőjében, természetesen mindannyiuknak az volt a célja, hogy csatlakozzanak két olimpiai bajnokunkhoz, Andrásfi Tiborhoz és Koch Mátéhoz, akik kiemeltként felmentést kaptak az első nap alól. 

Somody Soma ezt mindjárt a csoportkör után el is érte, hiszen hibátlan mérlegének köszönhetően egyből a 64 közé jutott. 

A további négy magyar közül Kovács Gergely megnyerte két asszóját – fájó, hogy „majdnem” ugyanezt elmondhatjuk Kulcsár Viktorról és Osman-Touson Maruanról is, merthogy mindketten egy-egy tussal kaptak ki a főtáblára jutásért vívott meccsükön. 

VILÁGKUPAVERSENY, VANCOUVER 
PÁRBAJTŐR
Férfiak, egyéni
A csoportmérkőzéseken
Andrásfi Tibor, Koch Máté (kiemeltek), Somody Soma 6 győzelem/0 vereség, Kovács Gergely 5/1, Osman-Touson Maruan 4/2, Kulcsár Viktor 3/3, Hamilton-Meike Jonathan 3/3
A 96 közé jutásért
Kovács G.–Wei (kanadai) 15:11
Osman-Touson–Shan (kanadai) 15:11
Kulcsár–Kim Dzsung Beom (dél-koreai) 15:12
Sharma (Virgin-szigeteki)–Hamilton-Meike 15:11
A 64 közé jutásért
Kovács G.–Gonnel (spanyol) 15:12
Aldavud (szaúdi)–Osman-Touson 9:8
Fernández Calleja (spanyol)–Kulcsár 15:14

 

Legfrissebb hírek

Két magyar érem született a kerekesszékes vívó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:54

„Minden éremnél többet ér a család!” – Bóbis Ildikó 80 éves

Képes Sport
2025.09.05. 10:30

Nébald György bekerült a vívó Hírességek Csarnokába

Egyéb egyéni
2025.09.04. 15:13

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:43

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
2025.08.18. 09:48

Vívás: „Sokáig féltem, hogy juniorkoromra eltűnök” – Spiesz Anna

Utánpótlássport
2025.08.10. 19:32

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.08.04. 00:05

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
2025.08.01. 09:44
Ezek is érdekelhetik