Verstappeni versenyzőfaktor – Zsoldos Barna jegyzete

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 23:34

 

Helyi idő szerint szombat éjszaka Las Vegasban bebiztosíthatja negyedik Formula–1-es világbajnoki címét Max Verstappen, de ha ez valamiért mégsem jön össze, jövő héten Katarban szinte biztosan pontot tesz a vb-harc végére. Tekintélyes pontelőnye tükrében tehát csak idő kérdése a címvédés, pedig amikor nyáron kezdetét vette tíz versenyen át tartó győzelmi ínsége, bizony nagyon is benne volt a levegőben a trónfosztás.

Épp ezért is adódhat majd a kérdés a bajnokavatás után: vajon a 2024-es trófeát Verstappen nyerte meg, vagy Lando Norris és Oscar Piastri bukta el? Ha ugyanis végigtekintünk az eddigi 21 nagydíjon, a McLaren a Red Bullnál többször biztosított versenyzőinek olyan autót, amellyel győzni lehetett (volna), ám végül mégsem alakult ki igazán szoros küzdelem a pontversenyben. Sokatmondó volt a brit versenyző beismerése a Las Vegas-i Nagydíj médianapján: „Egyértelmű, hogy nem voltam a kellő szinten az idény elején, de még Miami környékén sem.” És legbelül valószínűleg ő is érzi, hogy még több alkalommal sem.

A legnyilvánvalóbb esetek a rajt utáni pozíció­vesztések (Barcelona, Hungaroring, Spa, stb.), de idevehetjük a csapattal együtt meghozott hibás stratégiai döntéseket (Montreal, Silverstone) vagy a balul elsült párharcokat (Spielberg, Monza, Austin) is. Norris tehát első bajnoki hadjáratában nem nyújtott makulátlan teljesítményt, miközben Verstappen a Red Bull legküszködősebb hétvégéiből is rendre kihozta a maximumot. Bár Piastrinak is voltak jó időszakai és parádés megvillanásai, ő a nagy átlagot tekintve összességében csapattársa szintjétől is elmaradt, látszik tehát, hogy az idén különösen sokat nyomott a latban a versenyzőfaktor.

Bár a sikereket alapvetően az autó teljesítménye határozza meg, épp ezek a szorosabb idények világítanak rá, miért hajlandók a csapatok mégis csillagászati fizetést kínálni a legzseniálisabb klasszisoknak. Mert Ver­stappen a hétvégén Las Vegasban a Red Bull-lal lehet újra bajnok, de ha az idény során felcserélték volna a szerepeket, valószínűleg a McLarennel is az ő neve állna a tabella élén.

F1
2024.11.21. 17:02

Új technikai direktíva, élesedő csata a konstruktőrök között és bajnokavatás – mi várható a Las Vegas-i Nagydíjon?

A módosítás a hétvége fő esélyesét, a Ferrarit érintheti a legrosszabbul.
Legfrissebb hírek

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
4 órája

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
6 órája

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
11 órája

Újra az elitben – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.11.08. 23:28

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07
Ezek is érdekelhetik