Sportlövészet: légpisztolyban és légpuskában is magyar siker a Fehér úton

Vágólapra másolva!
2024.11.21. 20:56
Dénes Eszter is győzött (Fotó: Árvai Károly)
Három számban is született magyar érem a felnőtteknél a Hungarian Open nemzetközi sportlövőviadal első napján a Fehér úti Nemzeti Lőtéren.

A nőknél légpisztolyban nagy izgalmak után az olimpiai bronzérmes Major Veronika győzött 240 körrel úgy, hogy az alapversenyben egyedüliként lőtt 580 kör felett: 585 kört teljesített. A spanyol Sonia Franquet végzett a második helyen 239.8 körrel, míg a harmadikon Polyókáné Sike Renáta 219.9 körrel - a hazai szövetség tájékoztatása szerint. 

Ugyancsak a nőknél légpuskában is magyar siker született: Dénes Eszter győzött 251.2 körrel. A második a lengyel Julia Mikolowska lett 250.5-tel, harmadikként pedig a szintén lengyel Izabella Dudek zárt 227.6 körrel. 

A férfi légpuskások versenyének végén a cseh Filip Nepejchal nyakába akasztották az aranyérmet, eredménye 253.2 kör. A második helyen Péni István végzett 252.5 körrel, míg a harmadikon Hammerl Soma 230.9-cel. Az alapversenyt 632,3 körrel megnyerő Pekler Zalán hetedik lett. Az alapversenyben Péni István is jól lőtt, ő 631.1 kört ért el. 

A férfiak légpisztolyos versenyszámában a cseh Jindrich Dubovy nyert 244.2-vel. Legjobb magyarként Tátrai-Fejes Miklós negyedik lett 198 körrel. 

Pénteken a vegyes csapatok versenyével folytatódik a Hungarian Open, melyen 10 méteres számokat rendeznek.

 

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
51 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
3 órája

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:46

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.10. 17:39

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.09. 14:24
Ezek is érdekelhetik