Fábián Sára Ráhel újra átélné azt, amit az olimpián érzett

–  Amikor a tavalyi világbajnokságon negyedik lett és kvótát szerzett, valósággal berobbant a felnőttmezőnybe, az olimpián pedig megszilárdította helyét a legjobbak között. Elhiszi már, hogy közéjük tartozik?
–  Inkább úgy fogalmaznék, hogy kezdek beérni a felnőttmezőnybe, egyre magabiztosabban versenyzek, de még kell egy-két év, hogy felnőjek a feladathoz – válaszolta a 22 éves Fábián Sára Ráhel. – Téthelyzetben többnyire a tapasztalat dönt, márpedig a legtöbben rutinosabbak nálam, régebb óta űzik a sportágat. Úgy tartják, hiába nyersz junior-világbajnokságot, nem biztos, hogy a felnőttek között is érvényesülni tudsz. Nekem juniorként elsősorban csapatban voltak kimagasló eredményeim, de nem morzsolódtam le, idővel kifizetődött az elvégzett munka. Igyekszem versenyről versenyre fejlődni, ebből a szempontból nagyon hasznos évet zártam, mindig tanultam valamit.

–  Nemcsak hasznos volt az idei év, hanem sűrű is, sok versenyen indult. Mennyi ideje maradt izgulni élete első olimpiája előtt?
–  Szezon közben semennyi, mert mindig a következő versenyre koncentráltam – persze tisztában voltam vele, hogy elsősorban az olimpiára készülök fizikailag és mentálisan. A tavalyi vébé után felgyorsultak az események, négy világkupaverseny mellett az Európa-bajnokságon is indultam, eközben kisebb sérülés nehezítette a felkészülésemet. Három héttel az olimpia előtt államvizsgáztam, a napi két edzés után nem volt könnyű esténként tanulni – ha újrakezdhetném, lehet, hogy passziváltatnék egy félévet, mert a kelleténél többet stresszeltem.

–  A közösségi oldalán azt írta, a sportpisztolyban elért 14. és a légpisztolyos 33. helyezése a legkedvesebb a szívének. Ezek szerint kihozta magából a legtöbbet az olimpián Chateauroux-ban?
–  Légpisztollyal szerény lett a köreredményem, nem is tudtam mit kezdeni vele, mert sokkal jobbra számítottam. Izgulós típus vagyok, az alapverseny elején volt bennem némi drukk, de utána azt éreztem, hogy kontrollálom a lövéseimet, mégis jöttek a kilencesek, elment a szórás… Idegesített, hogy nem tudtam, mit rontottam el, de a huszonöt méteres szám miatt muszáj volt túllendülni a történteken. A sportpisztolyban elért 582 kör azért is jelentett sokat, mert előtte 570 körüli eredményeket lőttem, vagyis tényleg mindent kiadtam magamból, amire képes voltam. Életem legjobb versenye volt.

–  Mit adott önnek lelkileg az ötkarikás szereplés?
–  Elsősorban pluszmotivációt. Amikor a sportpisztoly alapversenye után kiléptem a lőállásból, zokogtam – és nem a csalódottság miatt. Kiszakadt belőlem minden feszültség, nem érdekelt, hogy nem jutottam be a döntőbe, pedig aki ismer, tudja, mennyire eredményközpontú vagyok. Megnyugvást adott, hogy megcsináltam, amit elterveztem, és megint beigazolódott, hogy mindennek megvan az ideje. Már a tokiói olimpiára is szerettem volna kijutni, azt éreztem, hogy készen állok rá, de három év távlatából bizton állíthatom, egyáltalán nem álltam készen. Akkor szereztem meg a kvótát, amikor képes voltam bizonyítani – ebben az edzőm mellett a mentoromnak, Csonka Zsófinak is óriási szerepe van, hálás vagyok neki, hogy egyengette az utamat. Mostantól azért dolgozom, hogy újra és újra átéljem azt az érzést, amit Chateauroux-ban.

–  Los Angeles még messze van, de éppen itt az ideje, hogy jobban értékeljük a világ- és Európa-bajnokságokat, ne az olimpiai felkészülés állomásaként tekintsünk rájuk.
–  Teljesen egyetértek, igyekszem minden pillanatát élvezni a világversenyeknek. Jó érzés, hogy tényleg idevaló vagyok, az esélyesek közé tartozom – de ezt még azért szokni kell. Egy évem van hátra az egyetemből, utána az élsport kerül az első helyre az életemben, nem kell megosztanom az energiámat. Kíváncsi vagyok, mit tudok kihozni magamból, ha még profibban állok a lövészethez, az olimpia utáni év egyébként is tökéletes a tesztelésre, van idő kipróbálni újításokat. Pisztolyt nem tervezek cserélni, de szeretnék változtatni ezt-azt a felkészülésemben, hogy sikerüljön szintet lépnem. Ebben a sportágban „platóra kell kerülni”, lehetetlen egyetlen napra időzíteni a formát.

–  Jól érzem, hogy a versenyzés élteti?
–  A versenyek miatt csinálom az egészet. Tudom, hogy vannak, akik élvezik az edzéseket is, nekem annyira nem izgalmas, hogy egy nap több százszor felemelem a pisztolyt. Sokkal jobban bírom a monotonitást, amikor valamire készülünk, mégiscsak az az igazi, ha megmérethetem magam.

„A lőállásban ugyanazt kellett csinálni, mint a többi versenyen”

Az éremnek két oldala van. Mivel az olimpia központi helyszínétől csaknem háromszáz kilométerre található Chateauroux-ban versenyeztek a sportlövők, nem voltak részesei a párizsi ötkarikás forgatagnak, viszont így legalább a körítés kevésbé vonta el a figyelmüket a versenyzésről. Több mint három hónappal a játékok után kíváncsiak voltunk rá, Fábián Sára Ráhel milyen érzésekkel tekint vissza élete első olimpiájára.

„A lőállásban ugyanazt kellett csinálni, mint a többi versenyen, csak sokkal nagyobb volt a felhajtás előtte – más kérdés, hogy a helyszínen nem sokat érzékeltünk az olimpiai hangulatból. Távol voltunk Párizstól, sajnáltam, hogy nem tudtam kimenni más sportágak eseményeire, ugyanazok a sportlövők jöttek velünk szembe a chateauroux-i faluban, akikkel évek óta minden nemzetközi versenyen találkozunk. A szállással és az étkeztetéssel sem voltam igazán kibékülve, de a körülményeken nem lehet változtatni, szóval a verseny alatt mindent félretettem magamban. Visszagondolva azért sajnálom, hogy ilyen volt az első ötkarikás élményem.”