Több mint 350 millió néző követte online a sakkolimpiát

Vágólapra másolva!
2024.10.08. 16:38
A BOK -csarnok a sakkolimpia alatt (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) keddi közleménye szerint a budapesti eseményt tízszer annyian követték figyelemmel, mint a két évvel ezelőtt, Indiában rendezett sakkolimpiát.

Az NRÜ kifejtette, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) hivatalos közvetítéseit több mint 135 millió néző figyelte, miközben Instagramon 48, TikTokon pedig 45 millió felhasználó követte a történéseket. Indiában az élő közvetítést nézők száma meghaladta a 228 millió főt.

A magyar nyelvű tudósítások ezek mellett több mint másfél millió megtekintést értek el a közösségimédia felületein. Hozzátették, a sakkolimpiáról 58 ország több mint 200 újságírója és fotósa számolt be helyszíni tudósítások formájában.

„A sakk egyértelműen átlépett a digitalizáció korszakába, a legtöbb sakktorna játszmáit ma már online követik világszerte. Ezért is volt a szervezők számára kiemelt szempont, hogy világszerte minél több érdeklődőhöz jussanak el a sakkolimpia mérkőzései. Mivel sosem volt még ilyen nézett egyetlen sakkesemény sem, ezért jelentős sikerként könyvelhetjük el a budapesti sakkolimpiát” – idézte a közlemény Falvai Mátyást, az NRÜ vezérigazgatóját.

„A rekordokat döntő rendezvény megmutatta a világ sportéletének és több százmillió sakkszerető embernek, hogy Magyarország felkészült egy rendkívül speciális, technológiaigényes esemény megrendezésére is” – tette hozzá a vezérigazgató.

A budapesti sakkolimpián a nyílt versenyben és a nőknél is India diadalmaskodott, a legjobb magyar nyílt csapat 11., míg a női 14. lett.

 

Legfrissebb hírek

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
8 órája

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Fujairah Global: Szjugirov szerepelt a legjobban a magyar sakkozók közül

Egyéb egyéni
2025.09.02. 14:23

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06

Sakk: Gaál Zsóka férfi nemzetközi mesteri címet szerzett

Utánpótlássport
2025.08.24. 11:05
Ezek is érdekelhetik