Schmidt Ádám: Ezt mindenkor, mindenkinek tiszteletben kell tartania

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 11:38
Schmidt Ádám a Nemzeti Sportrádió hétfő reggeli műsorában adott interjút (Fotók: Kovács Péter)
Az olimpiai kitüntetésekre vonatkozó kormányrendeletet mellett az edzői elismerésekről, a nevelőedzőkről és a sportszövetségekkel zajló egyeztetésekről, valamint Szalai Ádámról is beszélt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Sportrádió hétfő reggeli műsorában.

A sportvezető elmondta, a kormányrendelet alapján az a szövetségi kapitány kap kitüntetést, akinek a sportágában érem születik az olimpián. 

„Tehát, aki nem szövetségi kapitány, hanem felkészítőedző, ott kötve vagyunk a sportolóhoz. A sportolónak az olimpiát megelőzően – az idei évben emlékeim szerint június 28. volt a határidő – le kell adni egy űrlapot, amelyen megjelöli azt, hogy kik segítették az ő felkészülését. Ezt mindenkor, mindenkinek tiszteletben kell tartania, mivel ki más tudná jobban eldönteni azt, hogy az adott sportolónak a felkészítését ki segítette, mint maga a sportoló” – hangsúlyozta Schmidt Ádám. 

Hozzátette, „óva intene attól mindenkit”, hogy elvárják akár az államtitkárságtól vagy bármilyen szintű közigazgatási vezetőtől, hogy ezt a sportoló által leadott listát felülírják. Kiemelte, bizonyos törvényi kritériumoknak meg kell felelnie ezeknek a szakembereknek, igazolniuk kell a képesítésüket, de erre a sportolóknak is oda kell figyelniük, mivel nem nevezhetnek meg akárkit a felkészítőjüknek. Ugyanakkor Schmidt Ádám jelezte, egy részen változtatna a kormányrendeleten, mivel visszásnak érzi a nevelőedzőkre vonatkozó részt, meglátása szerint ugyanis a nevelőedző személyében nem történhet változás az olimpiák között.

Schmidt Ádám és Harsányi Levente

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a végéhez közelednek a sportági szövetségekkel folytatott olimpiai értékelések, és jelenleg sokkal nyíltabbnak találja a szövetségi vezetőket, mint két évvel ezelőtt. Elmondása szerint most már teljes képet próbálnak adni a sportáguk működéséről, ez pedig megkönnyíti a megbeszéléseket, melyek a héten befejeződnek, és a tervek szerint október 15-ig a belső elemzés is lezajlik. Ezt követően nyilvánosságra hozzák az ezekből levont következtetéseket.

Az elkövetkező időszak legnagyobb kihívásának a sportszakemberkérdést nevezte meg, amely nemcsak az edzőket foglalja magába, hanem minden sportolásért felelős szakembert, mert „a magyaroknak a sportegészségügy, a sportdiagnosztika és a sporttudomány területén is fel kell zárkózniuk a világhoz.”

Schmidt Ádám szerint fontos a sportért dolgozó területek együttműködése, meg kell tenni mindent azért, hogy vonzóvá tegyék a sportot a fiataloknak, ezért is kulcsfontosságú a nevelőedzők támogatása is, mivel ők fogják a sporton belül tartani a gyerekeket. 

Schmidt Ádám a Nemzeti Sportrádióban

A beszélgetés végén szóba került Szalai Ádám szerepvállalása a labdarúgó-válogatottnál. A 86-szoros válogatott egykori játékos tavaly kezdett el dolgozni a sportállamtitkárság által irányított Labdarúgó Módszertani Központban, és ezt a munkáját mindenképpen szeretné megtartani a nemzeti csapat mellett. Szalai megkereste az államtitkárt, amikor megkapta a felkérést, aki azt tanácsolta neki, hogy ne válasszon a két munka között. 

„Az ő szerepvállalásának pozitívnak kell lennie, mivel nem volt olyan rég, amikor felhúzta a stoplis cipőt és csapatkapitányként kikísérte a csapatot a gyepre az ötvenezer szurkoló elé. Végzett, többfajta képesítéssel rendelkező sportszakember, edzői papírjai is vannak, és Marco Rossi kapitánnyal is jó kapcsolatot ápolnak” – mondta Schmidt Ádám, aki azt is elárulta, hogy Szalai spanyolul beszél Rossival.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg.

 

Legfrissebb hírek

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:36

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Tanév célja a közösségi sport fejlesztése

Egyéb egyéni
2025.09.08. 13:11

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16
Ezek is érdekelhetik