Utolsó napjához érkezett a négyesfogathajtó-világbajnokság

Vágólapra másolva!
2024.09.08. 12:39
Utolsó napjához érkezett a négyesfogathajtó-vb (Fotó: Magyar Lovassport Szövetség)
Vasárnap akadályhajtással zárul a négyesfogathajtó-világbajnokság, Szilvásváradon 25 ezer lelkes néző követte a versenyeket – mondta a vb helyszínén nyilatkozó Lázár Vilmos, a Magyar Lovassportszövetség elnöke az M1 aktuális csatorna délelőtti Híradójában.

Két nehéz versenyszámon vagyunk túl, a díjhajtáson és a maratonhajtáson. „Fantasztikus átélni”, miként működött együtt a közönség a versenyzőkkel. A Szilvásvárad külterületén felépített pályán „20-25 ezer néző követte az eseményeket lelkesen, kitartóan” – mondta Lázár Vilmos. 

„Az utolsó szám az akadályhajtás, itt dől el a verseny, ez az igazi helyosztó, a legizgalmasabb versenyszám” – tette hozzá a szakember. 

A közönség „hihetetlen szeretetben részesítette” a versenyzőket, akik „el voltak ájulva, olyan szeretetet kaptak”. Többen arról beszéltek, ez életük egyik legnagyobb élménye – mondta a Magyar Lovassportszövetség elnöke a szilvásváradi lipicai lovasközpontban.

 

Legfrissebb hírek

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
3 órája

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18

Október első hétvégéjén rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 09:56

Jármy a 14. helyével minden idők legjobb magyar szereplését érte el a díjugrató-világkupán

Egyéb egyéni
2025.04.06. 20:32

A buli az idén is a Kincsem Parkban kezdődik!

Egyéb egyéni
2024.12.31. 07:27

Bravúros magyar ötödik hely az év utolsó, kiemelt díjugrató versenyén

Egyéb egyéni
2024.12.30. 17:55

Izgalmakból nem volt hiány a Nemzeti Vágta előfutamai során

Egyéb egyéni
2024.10.05. 22:05

Négyesfogathajtó-vb: Cseri Dávid szerint új mércét állítottak fel

Egyéb egyéni
2024.09.12. 14:07
Ezek is érdekelhetik